Megbukott Gyurcsány szegénység elleni programja

Gyurcsány Ferenc 2005-2006-ban meghirdetett szegénység elleni programja nem valósult meg, hiszen az adatok szerint ma mintegy hárommillió ember, köztük 840 ezer gyermek él mélyszegénységben Magyarországon - közölte pénteken Soltész Miklós. - A kedvezőtlen folyamatot csak a Fidesz-KDNP javaslata, a növekedési csomag, az azonnali adó- és járulékcsökkentés, a munkahelyteremtés, és ezen belül a kis- és középvállalkozások támogatása tudja megállítani - jelentette ki a politikus.

A legfrissebb kutatások szerint 2005–2006-tól egyre több család csúszott le a mélyszegénységbe és a gyermekvállalás azonos lett a szegénységgel - mondta a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából. Hozzátette: a szegénység mértéke és mélysége is nőtt Magyarországon. Szerinte az elszegényedéshez vezet az energia, a távhő, a gáz és a villany árának emelése, mert családok tízezrei nem fogják tudni számláikat kifizetni.

A kereszténydemokrata politikus szerint már lehet tudni, hogy a reálbéreket be akarják fagyasztani jövőre, így a nyugdíjak nem fogják megőrizni reálértéküket. Egyes információk szerint jövőre csak 2,6 százalékos nyugdíjemelésre lehet számítani.

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc a 120. leggazdagabb magyarként 4,9 milliárd forintos vagyon felett rendelkezik. Ez önmagában nem baj, az viszont igen, hogy a kormányfő még egy periódusban sem tudta felemelni az ország gazdaságát. Míg az elmúlt években a környező országok gazdasága növekedett, addig Magyarországon a szegénység nőtt. Ez is mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc alkalmatlan posztja betöltésére - fogalmazott a politikus.

– A kedvezőtlen folyamatot csak a Fidesz–KDNP javaslata, a növekedési csomag, az azonnali adó- és járulékcsökkentés, a munkahelyteremtés, és ezen belül a kis- és középvállalkozások támogatása tudja megállítani. Ez főként a mostani gazdasági-pénzügyi válság idején lenne nagyon fontos – szögezte le a politikus.

+

Nyolcszáz kiló krumplit osztott szét a XVII. kerületi Fidesz pénteken a szegénység világnapja alkalmából. Az akcióról Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője és Riz Levente, a Rákosmenti Fidesz választókerületi elnöke, polgármester beszélt.

Tájékoztatása szerint az Újlak utcai lakótelep legszegényebbnek tartott részén osztották ki az öt kilogrammos krumplicsomagokat, amelyekért sokan álltak sorba. Soltész Miklós közölte, hogy Magyarországon 2006-tól romlik a családok helyzete, egyre mélyül a szegénység, a középosztálybeliek is lecsúsznak. Szerinte a mostani pénzügyi válsághelyzetben a kormány egy helyben topog, nem tesz határozott lépéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!