Megduplázódott a nemzetiségi iskolák, önkormányzatok és intézmények támogatása

Két év alatt duplájára növelte a kormány a nemzetiségi iskolák, önkormányzatok, médiumok és intézmények támogatását – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Soltész Mikós kifejtette: a nemzetiségi civil szervezetek támogatása a jövő évben eléri a 330 millió forintot, és ez az idei összeg háromszorosa.

Ugyanez igaz a nemzetiségi kulturális kezdeményezések támogatására, amire jövőre 330 millió forint pályázati lehetőség lesz. Az anyaországi táborozási lehetőségekre a jövő évben 270 millió forintos támogatást biztosítanak – mondta.

Közölte, a jövő évben mintegy 880 millió forint lesz a nemzetiségi intézmények felújítására, fejlesztésére fordítható támogatási keret. Ez az idén 440 millió forint volt. A keret az intézményeket fenntartó nemzetiségi önkormányzatoknak az európai uniós támogatásokhoz való hozzáférést is hivatott biztosítani úgy, hogy e forrásból teremthetik meg az önrészt a pályázni szándékozók.

Soltész Miklós szólt arról, hogy a nemzetiségi szószólók és a nemzetiségi vezetők az anyaországi kapcsolataikon keresztül a magyar diplomáciai törekvéseket is segítik.

Fuzik János, a parlament magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke közölte, a sajtótájékoztatót megelőzően informális találkozó keretében megbeszélést folytattak Soltész Miklóssal.

Elmondta, az idén a nemzetiségeket érintő korábbi 4 milliárd forintos pályázati keret 6 milliárdra nőtt. A jövő évben ez az összeg már több mint 8 milliárd forint lesz.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!