Méltányos ajánlatot tett a kormány a kisegyházaknak

Folyamatosan egyeztet az állam a vallási jogállásuktól megfosztott, ám később Strasbourgban pert nyert kisegyházakkal – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Soltész Miklós egyházi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: a kormány figyelembe veszi a strasbourgi döntést, de nem akar kapkodni. A kabinet méltányos ajánlatot tett, ugyanakkor nem szeretné elherdálni az adófizetők pénzét.

Az újság kormányzati körökből úgy tudja, a civil szervezetté átminősített kisegyházak összesen körülbelül 20 milliárd forint kártérítést követelnek az államtól.

A lap emlékeztet arra: az Alkotmánybíróság, majd a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is kifogásolta az egyházügyi törvény több részét, miután több olyan kisegyház fordult a taláros testülethez, amelyeket a törvény megfosztott egyházi jogállásától. A tavalyi strasbourgi ítélet kimondta: az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után.

Az ítéletben az is szerepelt, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól.

Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban a kereszténydemokrata politikus azt mondta: nem alkotnak teljesen új törvényt, hiszen 2013-ban a jogszabálygyűjtemény már átesett egy jelentős revízión, csak egyes pontjain változtatnak. Azokat a döntéseket, lépéseket fogják felülvizsgálni, amelyeknél az elmúlt időszakban felmerültek jobb megoldások. Véleménye szerint a törvény ősszel kerül majd a parlament elé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!