A menekülő keresztény kisebbségek számítanak Európára

Az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe – mondta Elmar Brok az EP néppárti frakciójának keresztényüldözésről szóló konferenciája kapcsán. Hölvényi György szerint elsősorban az üldözött keresztények gyermekei oktatásában van szükség segítségre. Ezek a keresztény kisebbségek, ha segítségről van szó, elsősorban Európára számítanak.

A világ különböző részein tapasztalható keresztényüldözésről tartott konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP) jobbközép irányzatú, néppárti frakciója.
 
Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője, aki a vallások közötti párbeszéd előmozdításának az egyik felelőse a frakción belül, és helyszíni tapasztalatokat is szerzett az iraki, illetve szíriai keresztények mostani helyzetéről, a magyar közmédiának nyilatkozva rámutatott arra: a menekültek megsegítését illetően hatalmas kihívást jelent az oktatás megszervezése a túlzsúfolt menekülttáborokban. „Az Európába menekülésnek az egyik legfőbb oka az lesz, hogy a gyermekeket nem tudják oktatni. Ebben tehát Európának segítenie kell” – mondta Hölvényi.

Ezek a keresztény kisebbségek – fűzte tovább a gondolatot Hölvényi György – ha segítségről van szó, elsősorban Európára számítanak. Az ő segítségkérésüket Európa nem utasíthatja vissza – fogalmazott, és megjegyezte: az ilyen kéréseket „nagyon sokáig értetlenség fogadta”. A KDNP EP-képviselője megnyugtatónak nevezte, hogy Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a konferencia résztvevőihez intézett levelében kifejtette: Európa igenis felelősséget visel a keresztény üldözöttekért.
 
Manfred Weber, a néppárti frakció bajor vezetője vitaindítójában kitért arra: az eltérő felfogású politikai csoportok között nem bizonyult könnyű feladatnak az a néppárti törekvés, hogy az általános értelemben vett vallási türelmetlenség témakörén belül napirenden tartsák kifejezetten a keresztényüldözés jelenségét is.
 
Antonio Tajani, az EP olasz alelnöke erre utalva úgy fogalmazott, hogy a szekularizáció a politika és a vallás kettéválasztását jelenti, de semmiképpen nem jelentheti a vallás elválasztását a társadalomtól.
 
Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának német elnöke az MTI-nek a konferencia által körüljárt főbb dilemmákról nyilatkozva kiemelte azt, hogy az iszlám világban nem zajlott le a felvilágosodás történelmi folyamata, ami a keresztény Európában lezajlott, és bizonyos mértékű toleranciát hozott a felekezeti elvakultság helyébe. Brok kiemelte annak fontosságát, hogy a Közel-Keleten, Irakban, Iránban keresztény közösségek puszta léte került veszélybe, és ezeket a közösségeket segíteni kell abban, hogy ne váljék végleges létformájukká a menekült lét, hanem szülőföldjükön is biztonságban élhessenek és boldogulhassanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!