A menekültek nem politikai menedéket keresnek

A menekültek nem politikai menedéket keresnek Európában, hanem a jobb élet reményében jöttek el hazájukból – jelentette ki Orbán Viktor, miniszterelnök az osztrák közszolgálati médiának (ORF) adott interjújában. Hangsúlyozta: mi tiszteljük Ausztriát, és tiszteljük választott vezetőit, nem is akarunk és tudunk tanácsot adni nekik. Közölte: Magyarország déli határa védelmére koncentrál.

Magyarország a nemzetközi szabályokat betartja. A hatóságok megpróbálnak minden bevándorlót rászorítani a jog erejével arra, hogy regisztráljon Magyarországon úgy, ahogy azt a nemzetközi jog előírja. Azt azonban, aki nem akar regisztrálni, hanem rögtön tovább akar utazni, nem lehet kényszeríteni, hogy menedékjogot kérjen Magyarországon – jelentette ki a kormányfő. A tudósító kérdésére Orbán Viktor leszögezte: Magyarország az európai szabályokat betartva védi Európát.

Ez Görögországról nem mondható el, ezért is tolódott fel a probléma Magyarországig és Ausztriáig – fogalmazott a miniszterelnök.

Az 1956-ban Ausztriában befogadott magyarokkal kapcsolatban elmondta: ha ugyanaz a rendszer lenne ma is, mint akkor Ausztriában volt, nem lennének ezek a gondok.

Akkor a magyar menekültek engedély nélkül nem sétálhattak a bécsi utcákon, összegyűjtötték őket táborokba, ott tisztességesen gondoskodtak róluk, leadhatták az igényüket, hogy hova akarnak továbbmenni, és amikor volt befogadó ország, továbbmentek. Azonban az eljárás végéig a táborban kellett lenniük – emlékeztetett néhány azóta feledésbe ment részletre Orbán Viktor.

A menekültkvótával kapcsolatban kijelentette, ha lezárják Európa külső határát, és nincs utánpótlása az illegális határátlépésnek, akkor lehet beszélni bármilyen megoldásról, azonban a sorrendet nem szabad felcserélni.

A miniszterelnök közölte: le kell zárni Európa határait, egyúttal Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be. Orbán Viktor attól tart, hogy máskülönben több millió menekült fog Európába érkezni.

Az előírások szerint az uniós határt érvényes papírok nélkül nem lehet átlépni, ezek ellenére Ausztria akadálytalanul átengedte a migránsokat, akiknek nagy része gazdasági bevándorló - mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Magyarország rendelkezik azzal a pénzügyi és rendőri erővel, hogy minden menedékkérőt ellásson és elszállásoljon.

A probléma nem nálunk van - mondta a miniszterelnök, és rámutatott: a bevándorlók nem menedéket akarnak találni, hanem Németországban akarnak menekültek lenni.

Orbán Viktor kijelentette: nem lesz szükség fegyverhasználatra a déli határon, hiszen ott felépül a kerítés, amelyet nem lehet átlépni, aki pedig át akarja törni, azt le kell tartóztatni, és jogi eljárás alá kell vonni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!