Talleyrand gróf harminc évesen már felszentelt püspök volt, majd a francia forradalom mellé állt, a terror elől menekülnie kellett, majd külügyminiszterként kiszolgálta a direktóriumot, a köztársaságot, Napóleont, aki herceggé tette, végül még a Bourbonokat is. A polgári származású Fouché rendőrminiszterként ugyanezt a pályát futotta meg, beleértve a hercegi címet is.
Foglalkozásuk rengeteg pénzt igényelt, e mellett reprezentálniuk is kellett, meg élniük is a rangjukhoz méltóan. Meg még családjuk jövőjére is gondolniuk kellett. Így hát korrupt hírük volt, mert, hogy korruptak is voltak.
Egy generációval korábban, Esterházy herceget Mária Terézia Londonba küldte nagykövetnek. A herceg nagy pompával, díszes kísérettel vonult végig Londonon, pénzt szórt a bámuló utcanép közé. A saját pénzét szórta, mérhetetlenül gazdag volt. Őt nem kellett és nem is lehetett megvesztegetni. A II. Világháború csúcspontján a német megszállás előtti pillanatokban Kállay miniszterelnök magához kérette Antall József miniszteri tanácsost, kinyitotta páncélszekrényét és olvasatlanul egy nagy köteg pénzt adott át neki, hogy abból majd, az üldözött lengyeleket támogassa. Antall nyugtázni akarta a pénzt, de a miniszterelnök nem kért nyugtát.
A történetet szemtanú, a miniszterelnök akkori titkára mesélte el és nemcsak annak bizonyítéka, hogy a politikában mindig léteztek ellenőrizetlen pénz-históriák, hanem annak is, hogy korrekt úriemberek között ezek a pénzek eredeti céljukat teljesítették. Közismert, ugyanis nemcsak idősebb Antall József lengyelmentő tevékenysége, hanem emberi tisztessége is. Ifjabb Antall József nyilván ezt a hagyományt kívánta folytatni. De kétségtelen, hogy a családi, társadalmi háttér a legutóbbi időkig szerepet játszott az érvényesülésben. Még a hírhedten demokratikus USA-ban is.
A két elnököt adó Roosevelt család állítólag az első bevándorlókat szállító Mayflower hajónévig vezethető vissza. Még Kennedyéknél is a papa szerezte a milliárdokat. A Clinton házaspár az első, akik a teljes ismeretlenségből, vagyontalanul tűntek fel a közéletben. Ma már nekik sem kell aggódniuk családjuk jövőjéért. Az amerikai berendezkedés gondoskodik arról, hogy ne kelljen korrupt hírbe keveredniük.
Mifelénk ez a probléma megoldatlan. A bolsevista garázdálkodás mindenkit, a sárga földig ledöngölt, még a saját kreatúráit is. 1989-ben az ország a tízmillió vagyontalan szegények országa volt, a maximum egy kiutalt önkormányzati lakás, vagy egy kis öröklakás, egy családi ház lehetett. Mindenki a nulláról indult.
Az orvosi hálapénz volt az egyetlen hallgatólag eltűrt gyarapodási lehetőség. Tehát akinek ma van valamije, az lopta, csalta, maffiázta, korrumpált és korrumpálták, amennyiben a politika környékére tévedt. Kivétel Németh Miklós az EU-tól kapott bankigazgatósága, Horn Gyulának a német-római birodalom alapítójáról, Nagy Károly császárról elnevezett díja és özvegy Antall Józsefnének a pártállami múzeumigazgató férje után kapott özvegyi fél nyugdíja. Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai szerencsére tehetős, tisztakezű emberek, megélnek a magánvagyonukból, nem kell félni, hogy korrupcióba keverednek. Valójában az a helyzet, hogy a politikában való részvétel háttere, jelene és jövője nincs nálunk átgondoltan rendezve, de elismerve, bonyolítja a kérdést, hogy mifelénk mindenki hirtelen, egy földrengés erejű változás után keveredett a politikába, esetleg fiatalon és ott öregedett meg.
Nincs elismerve, hogy mára a politizálás nem nagyúri passzió, nem szélhámosok dús vadászterülete, hanem polgári foglalkozás és életpálya, amelyre komolyan készülni kell, nem lehet csak úgy, jobb híján beugrani, aztán vagy sikerül, vagy nem.
Lehetetlen állapot, hogy a fontos államügyek intézése politikai szerencse forgandóságának legyenek kiszolgáltatva. Hogy egyik héten a luxusautók konvojában világnagyságok között üljenek a pulpituson és élet-halál vagy pénzhegyek sorsáról döntsenek, egy hét múlva pedig mehetnek lottócédulát árulni, vagy kozmetikumokkal házalni. És az is lehetetlen állapot, hogy azért, mert egy tönkretett országban, igénytelenségre kényszerített vagy tartós nyomorba taszított, lepusztult tömegek élnek, a helyzet javításával foglalkozó, hivatásos politikusok ne élhessenek más országokban tevékenykedő polgárokhoz mérhető színvonalon, vagy legalább a saját országukban élő vezető értelmiségiekkel egyenlő színvonalon, hanem a szegénységből kell erényt kovácsolniuk. És persze természetes volna, hogy a közvéleményt az erre hivatottak ne uszítsák, hanem tisztességesen tájékoztassák, mint minden másról is kellene ebben a kérdésben is.
