A mi ünnepünk, augusztus 20. – Együtt az ország!

Tisztavatás, nyitott parlament, családi programok és tűzijáték is lesz augusztus 20-án. A programsorozat már kedden kezdetét veszi. Államalapító Szent István ünnepe koncertekkel indul augusztus 19-én, másnap a hagyományokhoz híven a Kossuth téren felvonják a nemzeti lobogót, majd tisztavatás következik. A budai Várban Mesterségek Ünnepe, a budai rakparton a Magyar Ízek Utcája szórakoztatja a látogatókat egész nap.

Augusztus 19-én tíz órakor a Clark Ádám téren Vendégségben Magyarországon műsor és gála lesz, melyen fellép Kolompos, Besh o droM koncert és táncház, Mókus és a Fabula Rasa, ifj. Csoóri Sándor, Fitos Dezső, Kökény Richárd, Dűvő Együttes, Buda Folk Band, 4for Dance, és 300 fiatal magyar tehetség szerte a világból. Este tizenegy órakor pedig a Ghymes Együttes koncertje zárja a napot.

Augusztus 20-án reggel fél kilenckor kezdődnek az ünnepi programok a Kossuth téren a nemzeti lobogó felvonásával és Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntőjével. Ünnepi beszédet mond Áder János Köztársasági Elnök. Reggel tíztől délután négy óráig ingyenes látogatható a Parlament.

A Clark Ádám téren családi programok várják az érdeklődőket. Fellép többek között az Ivan and the Parazol, Ferenczy György és a Rackajam, illetve Deák Bill Gyula és együttese. A budai felső rakparton a Magyar Ízek Utcájában az idei Ország Tortáját is meg lehet majd kóstolni.

Délután három órakor a budavári Szent István szobornál a mesterek felvonulásával és ünnepélyes kenyéráldással folytatódnak a programok. A Szent István Bazilikánál őt órakor ünnepélyes szentmisére várják a híveket.

Este kilenc órakor tűzijátékkal zárul a programsorozat.

Az eseménysorozat központi rendezvényeiről részletesen tematikus weboldalon, a www.augusztus20.kormany.hu oldalon tájékozódhatnak. Ünnepeljük együtt augusztus 20-át!

Változik a közösségi közlekedés menetrendje

Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények, illetve az előkészületek miatt változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, a MÁV pedig több vonatot indít Budapestről a tűzijáték után.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 2-es metró forgalmát szerdán az utasok számának függvényében korlátozhatják, ebben az esetben a Batthyány téri és Kossuth téri állomásokat lezárják, a szerelvények áthaladnak ezeken az állomásokon.

A belvárosba tartó főbb villamos-, troli- és buszjáratok, valamint a HÉV-ek és metrók a szokásosnál sűrűbben közlekednek.

Egyes dunai hidakat – a tűzijátékra látogatók számától függően – lezárhat a rendőrség.

A 2-es villamosok kedd délutántól szerda délutánig a Közvágóhídtól a Kossuth térig, utána pedig csak a Boráros térig közlekednek. A Margit híd, illetve a Petőfi híd lezárása esetén a 4-es és 6-os villamosok az Oktogon és a dél-budai végállomások, illetve az Oktogon és a Corvin-negyed megálló között járnak. Kedd délutántól a 19-es és 41-es villamosok csak a Clark Ádám térig visznek utasokat, szerda délutántól a 18-as villamosokkal együtt a Széll Kálmán térig közlekednek. A Szent Gellért rakpart lezárása esetén a szerelvények a Szent Gellért térig közlekednek. A Szabadság híd lezárása esetén a 47-es és 49-es villamosok is csak a Gellért térig járnak.

Az Erzsébet híd esetleges lezárása esetén az 5-ös, 8-as és 8A, 112-es és 178-as autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a 7-es és 107-es a Szabadság hídon, annak lezárása esetén megosztva, két szakaszon jár. A 9-es busz szintén két szakaszon közlekedik este, ha lezárják a Margit hidat. A 15-ös és 115-ös buszok módosított útvonalon viszik az utasokat szerda délutántól, a 16-os buszok szerda estig, a 105-ösök pedig szerda délig az Erzsébet hídon át járnak.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a vonatok kedden a munkanapi, szerdán az ünnepnapi menetrend szerint járnak, a tűzijáték után mentesítő vonatok indulnak Szobra, Szolnokra, Szegedre, Győrbe és Fonyódra, illetve Debrecenből Mátészalkára és Nyírbátorba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!