Milliárdos pályázatok gyermekotthonoknak, sérülteknek, hajléktalanoknak

Többmilliárd forint keretösszegű pályázat megnyitásáról tartott tájékoztatást Tatán, a Szent Gergely lakóotthonban Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Michl József, Tata polgármestere. Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány nagy létszámú gyermekotthonok kiváltására, sérülteket gondozó intézmények gondozására, valamint hajléktalanok, elesettek társadalmi integrációjára.

A tatai Szent Gergely Lakóotthont szándékosan választotta helyszínül Soltész Miklós államtitkár és Michl József polgármester a pályázat kiírásának bejelentésére. Az Esőemberekért Egyesület által idén tíz éve működtetett tatai otthonban fiatal felnőtt autisták élnek, példás körülmények között, magas szintű szakmai támogatás mellett. Az önkormányzat kedvező áron bocsátotta rendelkezésre az ingatlant, a Luxemburgi Nagyhercegség 27 millió forinttal támogatta létrehozását, az egyesület pedig szoros pénzügyi fegyelemmel, s számos sikeres pályázattal maradt talpon – számolt be röviden Michl József polgármester a „hazai pályán” az előzményekről.

A fogyatékos ellátásban példaértékű munkát végző otthon mintául szolgálhat a hasonló feladatot vállaló szervezeteknek, intézményeknek. A tatai Szent Gergely Lakóotthonban kilenc fiatal felnőtt autista él, a kis létszám is hozzájárul a családias légkörhöz. A város egyik büszkeségének számító lakóotthont Schenk Lászlóné egyesületi elnök mutatta be, hangsúlyozván: az itt élők hasznos munkát is végeznek amellett, hogy állandóan fejlesztik, nevelik, tanítják őket, segítik beilleszkedésüket.

Soltész Miklós az Új Széchenyi Tervben meghirdetett e pályázat három fejezetét ismertette. A nagylétszámú gyermekotthonok átalakítására és kiváltására hárommilliárd forint áll rendelkezésre, előnye, hogy nem szükséges hozzá önrész. Az igényelhető támogatás összege legalább húszmillió, legfeljebb 300 millió forint lehet. A benyújtási határidő: 2011. december 19-2012. február 13. Az államtitkár szerint a kisebb szervezeteknek is lehetőséget ad a fejlesztésre, építésre, vásárlásra, bizonyos esetekben néhány millió forint is elég az elképzelés megvalósításához. Soltész Miklós kiemelte: nemcsak a sérült, fogyatékkal élő, hanem az intézményes gondoskodásban részesülő egészséges gyermekeket is kisebb lakásotthonokban látnák szívesen, a kedvezőbb társadalmi integráció és a családközeli életforma érdekében.

Az önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítésére, átépítésére, az ellátási feltételek javítására 5,77 milliárd forint szerepel a pályázatban, itt az elnyerhető legkisebb támogatás 10 millió, a legmagasabb 180 millió forint. A fogyatékos személyeknek ellátást biztosító, újonnan létrehozandó lakóegységek lakóotthonaiban ötvennél többen nem élhetnek – e kikötés éppen az érintettek érdekeit szolgálja. A pályázat e fejezetében 2011. december 19-2012. február 13-a a benyújtási határidő.

A harmadik terület az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, amelyre 1,54 milliárd forintot irányoztak elő. A konstrukció 2013-ig mintegy 3500 hajléktalan személy társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedését támogatja. Főpályázóként csak hajléktalan ellátó szervezet folyamodhat, s csak olyan, amelyik 2009. januárja előtt alakult. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege: 10 millió, illetve 140 millió forint, a határidő viszonylag rövid, a szeptember 26-iki felhívást követő tizedik naptól 2011. október 31-éig lehetséges. Az EU által is preferált célok e pályázat révén is hangsúlyt kapnak, mondta Soltész Miklós, hozzátéve, hogy az előző kormányzat nem költötte el még a rendelkezésre álló összegeket sem.

A pályázatról a részletes tudnivalók olvashatóak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!