Minden eladó, még az árva gyerekek otthona is!

Miskolc szocialista városvezetői úgy adják el a gyerekotthont, hogy még nem tudják, hová fogják költöztetni az ott lakó 172 gyermeket – hívta fel a közvélemény figyelmét az MSZP cinikus gátlástalanságára Nagy Kálmán Soltész Miklóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A 2010. évi költségvetést megszorítások sora jellemzi a szociális területen, és ezen belül a gyermekvédelem területén, a legrászorultabbak ellátásánál is – jelentette ki Soltész Miklós az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője.

A tavalyi normatívához képest a fogyatékos, tartósan beteg, vagy speciális ellátású gyermekek után mintegy 10 százalékos megvonás lép életbe. Az intézkedések a gyermekotthonban élő gyerekeket is súlyosan érintik, ugyanis a tíz százalékkal kevesebb támogatást biztosít a kormány a 9300 gyermek ellátásáról gondoskodó intézményeknek is – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Soltész Miklós átgondolatlannak nevezte a kormányzat azon döntését, mellyel 24 évről 21 évre szállította le az utógondozásra jogosultság korhatárát. Az otthonokból kikerülő fiatalok ugyanis az önálló életkezdés legnehezebb éveiben támasz nélkül maradnak – jegyezte meg.

A politikus élesen bírálta a gyermekotthonokban nevelkedők családi pótlékának felélését lehetővé tévő kormányzati döntést. Kifejtette: míg korábban a családi pótlékot a gyerekek az otthont elhagyva egy összegben megkapták, – így ez az összeg komoly segítséget jelentett számukra például a lakásvásárláskor – ezután a gyermekeket gondozó intézmény rendelkezhet a fiatalokat megillető családi pótlék felével, s arra költheti el, amire csak akarja. Ily módon az amúgy is jelentős hátránnyal induló fiatalok lehetetlen helyzetbe kerülnek, hiszen csak fele akkora összeget fognak kapni, mint eddig – jegyezte meg.

Soltész Miklós kijelentette: a Fidesz-KDNP frakciószövetség elutasítja a szocialisták azon törekvését, hogy csak a megszorításokat kell figyelembe venni, s nem fontos szem előtt tartani az emberek és a gyermekek sorsát, és boldogulását..

Miskolctapolca és a Miskolci Egyetem között helyezkedik el a 172 férőhelyes Miskolci Gyermekváros. A gyermekotthonhoz egy 3,5 hektáros park és sportpálya-együttes is tartozik – vette át a szót Nagy Kálmán. A miskolci önkormányzat ezt a területet el akarja adni, négy az ott élő gyermekeket négy különböző helyen lévő intézményben kívánja elhelyezni. Az egyik kiszemelt intézmény a város legszegényebb részén található – mondta a KDNP országgyűlési képviselője.

Nagy Kálmán beszámolójából kiderült, hogy: egy lichtensteini cég a vevő, aki 365 millió forint + 0 forint áfáért jutna a területhez. A felháborító ügylet embertelenségét jelzi, hogy az átköltöztetést júniusig be akarják fejezni, ám a tényleges otthonokat még ezután alakítanák ki a gyermekek számára, az elhelyezésükhöz szükséges pályázatokat még ki sem írták, és a források sem állnak rendelkezésre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!