Minden országnak joga van saját kultúrája megvédéséhez

Minden országnak legelőször saját kultúrája, szokásai és jogrendszere megvédéséhez van joga – jelentette ki Rétvári Bence a Szent István-napi ünnepségen Egerben. Mint mondta: augusztus 20-án nem elsősorban a magyar államiság létrejöttéről emlékezünk meg, hanem Szent István királyunkról. Szent István felismerte, hogy a magyar állam megtartásához szükséges a kereszténység felvétele.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kereszténydemokrata parlamenti államtitkára a Dobó téren tartott rendezvényen úgy fogalmazott: Magyarország a történelem során és most is mindenkit szeretettel fogadott, aki a törvényeink betartásával, kultúránk tiszteletben tartásával gyarapítani akarta az országot.

AKDNP alelnöke hangsúlyozta: azok azonban, akik nem a törvények betartásával érkeznek, akik nem gyarapítani akarják az országot, nem esnek a Szent István-i intelmek befogadó iránya alá.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: augusztus 20-án nem elsősorban a magyar államiság létrejöttéről emlékezünk meg, hanem Szent István királyunkról. Szent István felismerte, hogy a magyar állam megtartásához szükséges a kereszténység felvétele. Szent azonban azért lett, mert először belül tért meg, maga ismerte fel egy pogány közegben, hogy az ő sorsa a kereszténység.

Nemcsak a magyar államiság a fontos, hanem az a kiváló személyiség, Szent István király is, aki nélkül Magyarország talán a besenyő vagy az avar állam sorsára jutott volna – mutatott rá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy Szent István okos államférfiként a környező országokkal jó kapcsolatokat alakított ki, nem zárta el Magyarország külpolitikai kapcsolatait egyik irányba sem, hogy független, szilárd országot építhessen. Ugyanakkor, amikor – elsősorban nyugat felől – veszély fenyegette Magyarország szuverenitását, megvédte az országot.

Rétvári Bence emlékeztetett arra is, hogy Szent István műve, az ezer évvel ezelőtt létrehozott megyerendszer még mindig áll, szemben az Európai Unió által felállított régiókkal, amelyek a mai napot sem élték meg.

Úgy fogalmazott, hogy Szent István a hazát és a haladást egyszerre tartotta nemzetszervező eszménynek. Ha kellett, a haza érdekében szembeszállt Konrád német-római császárral, s amikor kellett, szembeszállt Koppánnyal is a haladás érdekében.

A  politikus hangsúlyozta: az európai kultúra gyökerei a kereszténységhez nyúlnak vissza. „Mindaz, ami az európai gazdasági, kulturális életet, az államszervezést megteremtette, annak mind keresztény alapja van” – tette hozzá, majd azt hangsúlyozta: Európának újra fel kell fedeznie keresztény gyökereit, hogy a modernkori népvándorlás idején jobban tudja definiálni önmagát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!