Felsőzsolcai, Bódva-környéki, Hernád-környéki településekről fogadnak gyermeket Zánkán, üdülés és lelki regenerálódás céljából – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális ügyekért és családpolitikáért felelős államtitkára. Több képviselő, köztük Soltész Miklós is, közösen az építész- és a mérnökkamarával szolidaritási felhívással fordult a mérnök társadalomhoz, azt kérve az építészektől, statikusoktól, gépészektől és tervezőktől, hogy segítsék a bajba jutott családokat.
Soltész Miklós, aki maga is mérnök végzettségű, a felhívást azzal indokolta: a baj nagyon nagy, s bár a magyar állam mindent meg fog tenni a felújítás érdekében, de minden segítség és szolidaritás előrébb viszi a helyreállítást. Soltész Miklós fontosnak tartotta az adományok áfa-tartalmának néhány napon belül várható eltörlését.
A szociális államtitkár a műsorban megerősítette korábbi kijelentését: 2012-től állítják vissza a hároméves GYES-t. Szerinte ez a döntés reális és tartható, sőt, a költségvetésre is kedvezően hat majd ez a megoldás, mert míg egy gyermek bölcsődei elhelyezése évente egymillió forintjába kerül az államnak, addig a GYES egy évben 350 ezer forint körül mozog. Az államtitkár kijelentette: ha az édesanya otthon maradhat a gyermekével három éves korig, az mind érzelmileg, mind más szempontból óriási segítség.
Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a családpolitika egésze kiszámítható legyen, és fontosnak mondta, hogy ennek jelentőségét az ellenzék pártjai is megértsék. Példaként említette Franciaországot, ahol nézete szerint azért haladja meg a gyermeklétszám-növekedés az európai átlagot, mert kiszámítható a családpolitikájuk. S mindegy, hogy ki kerül kormányra, megtartják a családpolitikának azon elemeit, amelyek a kiszámíthatóságot jelentik. Az elmúlt nyolc évben Soltész Miklós szerint a családpolitikát összekeverték a szociálpolitikával, segélyezési politikával. A rendszer ráadásul nem ösztönzött sem a gyermekvállalásra, sem a gyermekek felnevelésére, ezen a helyzeten próbál változtatni már bejelentett intézkedéseivel az új kormány.