Mindenki bankbetétjét kockáztatják a szocialisták!

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kormány és a szocialisták a betétesek pénzét teszik kockára azzal a kormányrendelettel, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kiszabott bírságokból származó bevételek felhasználásáról szól – mondta Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke sajtótájékoztatóján. Elmondta: a KDNP a krízisalapot az MSZP kampányszámlájának tartja, ezt igazolja, hogy a krízisalap a választási kampányidőszak lezárása után öt nappal megszűnik, és az is, hogy a krízisalapban lévő pénz igénybevételéről több településen az MSZP irodákban tartottak tájékoztatót.

A kereszténydemokrata politikus felidézte: a kormány január 22-i rendeletében rögzítette: a kihirdetést követő 15 napon belül a PSZÁF-nak 500 millió forintot be kell fizetnie a krízisalapba. A pénzügyi felügyelet ezt csak úgy tudja elvenni a bevételeiből, ha az Országos Betétbiztosítási Alapba és a befektetővédelmi alapba fizetendő összegeket csökkenti. Ezek az alapok szolgálják azt, hogy a betétesek bankszámlájukat biztonságban tudhassák..
    
Fülöp Attila, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség gazdasági munkacsoportjának vezetője elmondta: a felügyeleti bírság címkézett összeg, melyet a pénzügyi felügyelet nem használhat „kénye-kedve” szerint. A hatályos törvények úgy rendelkeznek, hogy a PSZÁF-nak a beszedett bírság jelentős hányadát  a betétbiztosítási és befektetővédelmi alapba kell befizetnie.
    
Rétvári Bence hangsúlyozta: a rendelettel az állami garancia, a törvényekben meghatározott biztosítási eszközök csorbulnak, „mindenki bankbetétje” kerül veszélybe. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a hitelintézeti törvény egyértelműen rögzíti, hogy a betétesek védelmére kell a beszedett bírságok 80 százalékát felhasználni.
    
Hozzátette: a KDNP a krízisalapot az MSZP kampányszámlájának tartja, ezt igazolja, hogy a krízisalap a választási kampányidőszak lezárása után öt nappal megszűnik. Az MSZP a krízisalapból a szociális ellátórendszert megkerülve,– a legkiszolgáltatottabbak helyzetével visszaélve –, szavazatvásárlási céllal április 30-ig húsz- és ötvenezer forint közötti összegeket osztogat – mondta a képviselő. A válság és a szociális krízis azonban nem ér véget április 30-án, s ez is csak azt támasztja alá, hogy az MSZP a krízisalapba irányított összegeket kampánycéljaira használja. Megjegyezte: a szocialisták lebuktak azzal is, hogy a krízisalapban lévő pénz igénybevételéről több településen az MSZP irodákban tartottak tájékoztatót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!