Mindenkire szükség van!

Választókerületi csoportgyűléseket tartott a KDNP Pécs Városi Szervezete. Az összejövetelen részt vett Hoppál Péter, a KDNP és a Fidesz közös képviselőjelöltje. A politikus felhívta a figyelmet, hogy történelmi lehetőség előtt áll az ország, eljött az idő, hogy sorsunkat a kezünkbe vegyük, változtassunk jövőnkön, ehhez pedig mindenkire szükségünk van, aki tenni akar családjáért, szeretteiért és a hazájáért.

A KDNP Pécsett három választókerületi csoportot hozott létre, melyeket csoportvezetők irányítanak. Hoppál Pétert a történelmi egyházak székhelyén, Pécs belvárosában Oszoli Dénes vezetésével, Nagy Csaba kampányát pedig Uránvárosban Herbert Gábor vezetésével
segítik a kereszténydemokrata aktivisták.

A 3-as számú egyéni körzetben, Kertvárosban pedig a párt ifjúsági társzervezete, a Meier Tivadar városi titkár vezette IKSZ segítségével vesz részt a KDNP Kővári János kampányában.

A KDNP Pécs Városi Szervezete továbbra is várja segítők jelentkezését. Aki szeretne tenni a hazájáért a KDNP és a Fidesz színeiben, még jelentkezhet a pecs [kukac] kdnp.hu (pecs[at]kdnp[dot]hu) e-mail címen, személyesen pedig a párt Rákóczi út 50. alatti székházába éri el a pécsi szervezetet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!