Mindenszentek és Halottak napja

Szombaton mindenszentek, míg vasárnap a halottak napját ünnepeljük. E két napon szenteinkre és elhunytainkra emlékezve mondanak misét a római katolikus templomokban, és keressük fel a sírkerteket. A mindenszentek keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén tartanak. A halottak napja jóval későbbi eredetű. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá. A halottak napja szintén önálló ünnep, a szokás ismertsége napjainkban is töretlen, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén tartanak. Mindenszentek napján azokról a szentekről emlékeznek meg, akiknek nincs külön emléknapjuk. A halottak napját előzi meg, estéjét a halottak vigíliájának is nevezik. A mindenszentek ünnepét. III. Gergely pápa a 8. században indította útjára, végül IV. Gergely pápa (827-844) helyezte november 1-jére az ünnepet.

Magyarországon nagyon sok templomot szenteltek a mindenszenteknek és sok oltárkép ábrázolja őket. A Mindszent nevet településeknek is adták, mint a Baranya megyei Okrimindszent és Mindszentgodisa, a Szepes vármegyei Szepesmindszent, vagy a Csongrád megyei Mindszent. A mindenszentek tiszteletét őrzi Mindszenty József hercegprímás felvett neve. A reformátusoknál római katolikus hatásra elterjedt nem hivatalos ünnep és az evangélikusok is ünneplik.

A halottak napja szintén önálló ünnep, Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldoztatokkal emlékezzenek meg. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is. A szokás ismertsége napjainkban is töretlen, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is. A halottak napját a reformáció több vallása is elfogadja: míg az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerik, addig a reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az eseményről.

A mindenszentek litániája ősi könyörgő imádság, amelynek szerkezete a többi litánia mintája lett.

Mindenszentek litániája
I. Könyörgés Istenhez

vagy A:

Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!

vagy B:

Mennyei Atyaisten,
Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten,
Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen,
Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten,
Irgalmazz nekünk!

II. Szentek segítségülhívása

Szentséges Szűz Mária,
könyörögj érettünk!
Istennek szent Anyja,
könyörögj érettünk!
Szűzek szent Szűze,
könyörögj érettünk!
Szent Mihály, Gábor és Ráfael,
könyörögj érettünk!
Mindnyájon szent angyalok;
könyörögjetek érettünk!

Pátriárkák és próféták

Szent Ábrahám,
Könyörögj érettünk!
Szent Mózes,
könyörögj érettünk!
Szent Illés,
könyörögj érettünk!
Szent József,
Könyörögj érettünk!
Keresztelő Szent János,
könyörögj érettünk!
Mindnyájan szent pátriárkák és próféták,
könyörögjetek érettünk!

Apostolok és tanítványok

Szent Péter és Pál,
könyörögjetek érettünk!
Szent András,
könyörögj érettünk!
Szent János és Jakab,
könyörögjetek érettünk!
Szent Tamás,
könyörögj érettünk!
Szent Máté,
könyörögj érettünk!
Mindnyájan szent apostolok,
könyörögjetek érettünk!
Szent Lukács,
könyörögj érettünk!
Szent Márk,
Könyörögj érettünk!
Szent Barnabás,
könyörögj érettünk!
Szent Mária Magdolna
könyörögj érettünk!
Mindnyájan az Úr tanítványai,
Könyörögjetek érettünk!

Vértanúk

Szent István,
Könyörögj érettünk!
Antiochiai Szent Ignác,
könyörögj érettünk!
Szent Polikárp,
Könyörögj érettünk!
Szent Jusztin,
könyörögj érettünk!
Szent Lőrinc,
könyörögj érettünk!
Szent Ciprián,
könyörögj érettünk!
Szent Bonifác,
könyörögj érettünk!
Becket Szent Tamás,
Könyörögj érettünk!
Szent Szaniszló,
könyörögj érettünk!
Fischer Szent János és Mórus Szent Tamás,
könyörögjetek érettünk!
Miki Szent Pál,
könyörögj érettünk!
Jogues Szent Izsák és Bréfeuf Szent János,
könyörögjetek érettünk!
Chanel Szent Péter ,
könyörögj érettünk!
Lwanga Szent Károly,
Könyörögj érettünk!
Szent Perpétua és Felicitász,
könyörögjetek érettünk!
Szent Ágnes,
könyörögj érettünk!
Goretti Szent Mária,
Könyörögj érettünk!
Mindnyájan szent vértanúk,
könyörögjetek érettünk!

Püspökök és tanítók

Szent Leó és Gergely,
könyörögjetek érettünk!
Szent Ambrus,
könyörögj érettünk!
Szent Jeromos,
könyörögj érettünk!
Szent Ágoston,
Könyörögj érettünk!
Szent Atanáz,
könyörögj érettünk!
Szent Vazul és Naziánzi Szent Gergely,
könyörögjetek érettünk!
Aranyszájú Szent János,
könyörögj érettünk!
Szent Márton,
Könyörögj érettünk!
Szent Patrik,
könyörögj érettünk!
Szent Cirill és Metód,
könyörögjetek érettünk!
Borromei Szent Károly,
könyörögj érettünk!
Szalézi Szent Ferenc,
Könyörögj érettünk!
Tizedik Szent Piusz,
könyörögj érettünk!

Papok és szerzetesek

Szent Antal,
Könyörögj érettünk!
Szent Benedek,
Könyörögj érettünk!
Szent Bernát,
könyörögj érettünk!
Szent Ferenc és Domonkos,
könyörögjetek érettünk!
Aquinói Szent Tamás,
könyörögj érettünk!
Loyolai Szent Ignác,
könyörögj érettünk!
Xaviéri Szent Ferenc,
könyörögj érettünk!
Páli Szent Vince,
könyörögj érettünk!
Vianney Szent János,
Könyörögj érettünk!
Bosco Szent János,
könyörögj érettünk!
Árpádházi Szent Erzsébet,
könyörögj érettünk!
Szirénai Szent Katalin,
könyörögj érettünk!
Ávilai Szent Teréz,
könyörögj érettünk!
Límai Szent Rózsa,
könyörögj érettünk!

Világiak

Szent Lajos király,
Könyörögj érettünk!
Szent István király,
Könyörögj érettünk!
Szent László király,
Könyörögj érettünk!
Szent Imre,
Könyörögj érettünk!
Szent Monika,
Könyörögj érettünk!
Istennek minden szentjei,
könyörögjetek érettünk!

III. Krisztus segítségülhívása

Vagy A:

Légy irgalmas,
Ments meg, Uram minket!
Minden gonosztól,
Ments meg, Uram minket!
Minden bűntől,
Ments meg, Uram minket!
Az ördög cseleitől,
Ments meg, Uram minket!
Haragtól, gyűlölségtől és minden gonosz akarattól,
Ments meg, Uram minket!
Az örök haláltól,
Ments meg, Uram minket!
Megtestesülésed által,
Ments meg, Uram minket!

Születésed által,
Ments meg, Uram minket!
Kersztséged és szent böjtölésed által,
Ments meg, Uram minket!
Kereszted és kínszenvedésed által,
Ments meg, Uram minket!
Halálod és temetésed által,
Ments meg, Uram minket!
Szentséges feltámadásod által,
Ments meg, Uram minket!
Csodálatos mennybemeneteled által,
Ments meg, Uram minket!
A Szentlélek kiáradása által,
Ments meg, Uram minket!
Dicsőséges eljöveteled által,
Ments meg, Uram minket!

Vagy B:

Krisztus, az élő Isten Fia,
Ments meg, Uram minket!
Aki e világra jöttél,
Ments meg, Uram minket!
Aki a kereszten függöttél,
Ments meg, Uram minket!
Aki miattunk a halált választottad,
Ments meg, Uram minket!
Aki a sírban feküdtél,
Ments meg, Uram minket!
Aki a halálból feltámadtál,
Ments meg, Uram minket!
Aki a mennybe felmentél,
Ments meg, Uram minket!
Aki a Szentlelket az apostolokra elküldötted,
Ments meg, Uram minket!
Aki az Atya jobbján ülsz,
Ments meg, Uram minket!
Aki eljössz ítélni élőket és holtakat,
Ments meg, Uram minket!

IV. Könyörgések különféle szükségleteknél

Vagy A:

Hogy nekünk kegyelmezz,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy minket igaz bűnbánatra vezérelni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy minket szent szolgálatodban
megerősíteni és megtartani méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy minden velünk jótevőnek örökkévaló javaidat adni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a földnek bő gyümölcsét megadni
méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Vagy B:

Hogy nekünk megbocsáss,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy elménket mennyei kívánságokra
felindítani méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a magunk, testvéreink, rokonaink és jótevőink lelkét az örök kárhozattól megmenteni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a megholt híveknek örök
nyugodalmat engedni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a világot ragálytól, éhségtől és
háborútól megőrizni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!

C (mindig mondandó):

Hogy az Anyaszentegyházat kormányozni
és megerősíteni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy a római pápát és az egész
papi rendet a szent vallásban megtartani méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy az egész kereszténységnek egységet adni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy minden embert az evangélium világosságára
elvezetni méltóztassál,
Kérünk Téged, hallgass meg minket!

V. Befejezés

vagy A:

Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

vagy B:

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
irgalmazz nekünk!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
irgalmazz nekünk!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
irgalmazz nekünk!

Könyörgés

Úristen, oltalmunk és erősségünk: hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot: engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.

vagy

Istenünk, te látod, hogy gyengeségünk mennyire megbénít bennünket.
Szentjeid példájával kelts bennünk új erőt szeretetednek szolgálatára.
Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!