A szebb jövőbe vetett hitet azért nem szabad elveszteni. Amit a politikában nem lehet elérni, azt a civil szervezetekkel kell megpróbálni. Nem várhatunk senkire, nem várhatunk segítségre, magunknak kell megóvnunk országunkat, az egész Kárpát-medencét a következő nemzedékek számára. Ha álmodni lehet, akkor én arról álmodom, hogy divat magyarnak lenni, divat büszkének lenni magyarságunkra, és erős hittel, akarattal megvédeni értékeinket it, a Kárpát-medencében.
A T. Ház liberális padsoraiban mondják róla: „Nem a mi útunkon járt, jár!” – Igazuk van! Molnár Béla a Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd sugárfizikai tanulmányokat végzett. Később a Testnevelési Egyetemen vívó szakedzői diplomával nyolc évig a szombathelyi Haladás VSE vívó szakosztályának vezető edzője. Alapítója a XIII. Kerületi Keresztény Iskola Egyesületnek. A KDNP-nek 1992-től tagja, a párt 2003-as újjászervezése óta budapesti elnök. Indítványainak, felszólalásainak száma „csak” e ciklusban majd száz. Kérdeztük volt:
– Mi sikerült?
– A csillagok jelen állása szerint ez az év nem a magyar nemzet éve volt! 2008 a válság éve volt! Ahogy az országnak, úgy nekem sem volt sok sikerélményem.
– Mégis…
– Talán kettő…
– Az első?
– A fővárosi KDNP akciója az Ópusztaszeren lévő Feszti körképért. Összesen 6 alkalommal sikerült jótékonysági estet rendeznünk. Ha ez a sajtót, a jobboldali sajtót nem is érdekelte, de azért széles körben sikerült tudatosítanunk, hogy nemzeti értékeinkért felelősek vagyunk. Ópusztaszer pedig nem lehet közömbös egyikünknek sem.
Abban, hogy jelenleg 560 millió forint felújítási költség van kilátásban, nem tudom, mennyi szerepünk volt.
– A második?
– Talán sikerült, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságába való beilleszkedésem. Az évet még a Környezetvédelmi bizottságban kezdtem, volt, hogy felsőházi konferenciát is vezettem. A késő tavasz folyamán mentem át a gazdasági bizottságba, és annak három albizottságába: az informatikaiba, a közlekedésibe és az energetikaiba. Rögtön több téma is rámzúdult, ami a nyarat is munkássá tette: a vasúti törvény módosítása, a színesfémlopások elleni ötpárti egyeztetés, majd törvény, és az informatika egy új ága. Az e-Befogadás. Ez utóbbi témát eseti bizottságban folytatjuk, amelynek alelnöke lettem. Ezek mellett még a fogyasztásvédelmi eseti bizottságnak is alelnöke vagyok, van mit tenni bőven, de épp ez a jó.
Ezeket sikernek élem meg, de ugyanebben van az is, amire azt mondhatom, nem sikerült. Nem sikerült a sok kapkodva összegányolt törvény jobbítása, hasznossá tétele. A kormánypártok motivációi oly távol esnek a miénktől, hogy legtöbbször még annak sincs esélye, hogy elgondolkozzanak, talán érdemes lenne legalább megbeszélni, mit is szeretnénk. Bizony, előfordult, hogy az egyeztetési kérésemre még csak nem is reagált a minisztériumi főosztályvezető.
– Keserűséggel tele a pohár…
– Az optimizmust, a szebb jövőbe vetett hitet azért nem szabad elveszteni. Amit ma a politikában nem lehet elérni, azt a civil szervezetekkel kell mégis megpróbálni. Nem várhatunk senkire, nem várhatunk segítségre, magunknak kell megóvnunk országunkat, az egész Kárpát-medencét a következő nemzedékek számára. Ha álmodni lehet, akkor én arról álmodom, hogy divat magyarnak lenni, divat büszkének lenni magyarságunkra, és erős hittel, akarattal megvédeni értékeinket it, a Kárpát-medencében. Szeretném, ha divat lenne a magyar népviselet, ha divat lenne a magyar terméket választani a bármely más országban készültek helyett, ha végre legalább most a magyar a magyart segítené…
– Álom..?
– Hát persze, ez csak álom, tudom, nem ilyen nép vagyunk, de álmodni tán még szabad!
