Munkahelyteremtő külföldi vállalkozásokra van szükség

A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Mezőtúron, az elektromechanikai alkatrészek összeszerelésével foglalkozó RAFI Hungária Kft. harmadik üzemcsarnokának átadásán. A kormányfő beszédében kiemelte: a magyar ipar a német iparral való együttműködés nélkül nagyon nehezen tudna megállni a lábán, ezért „elemi érdekünk”, hogy érkezzenek ide olyan külföldi befektetők, akik nem elvisznek valamit, hanem hoznak, munkahelyeket hoznak létre.

 

Szavai szerint az, hogy Németországból egyre többen hozzák ide az ipari termelési kapacitásukat, arról szól, hogy nem egyszerűen csak jó helyet találnak, hanem megtalálták a módját, hogy hogyan működjenek együtt a magyarokkal.

Magyarország legfontosabb kérdése a munkahelyteremtés

Orbán Viktor Magyarország legfontosabb kérdésének nevezte a munkahelyteremtést, s jelezte: az új üzemcsarnokkal 40 új munkahely jött létre a közel 400 embert foglalkoztató üzemben. Mint mondta, bízik benne, hogy ez a szám nőni fog, hiszen ahol egy csarnokot építenek, ott mindig létrejönnek kapcsolódó beruházások, szolgáltatások is.

Kitért arra: a következő négy évben az a tervük, hogy komoly fejlesztéseket hajtanak végre az ország ezen térségében is, amihez munkahelyek kellenek és partnerek a gazdasági életből. A miniszterelnök hosszabb távú fejlesztési együttműködéseket helyezett kilátásba a RAFI Hungária Kft.-vel a kormánypárt választási győzelme esetén.

Még dolgozni kell azon, hogy a fiatalok helyben maradjanak

A miniszterelnök szólt arról, hogy a kormány 240 millió forint támogatást adott a 840 millió forint összértékű gyárbővítéshez. Úgy vélte: sok mindent kell még tenni annak érdekében, hogy újabb üzemek nyíljanak a környéken, s az ott született fiatalok ott akarjanak maradni, iskolába járni, családot alapítani, munkát vállalni.

Kifejtette: a gyár vezetőivel tárgyalva is az a vélekedés alakult ki, hogy Mezőtúron még legalább egy, esetleg két hasonló üzemnek kellene létrejönnie, hogy hosszabb távon is biztosított legyen a település élete. Erre van remény, a harmadik üzemcsarnok története bizakodással tölthet el bennünket – fogalmazott, kiemelve: a mostani beruházás csak azért jöhetett létre, mert megdolgoztak érte az ott dolgozók.

Azért voltunk képesek nagy teljesítményekre, mert egységesek lettünk

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy a kormány 3,2 milliárd forint adósságot vállalt át Mezőtúr önkormányzatától, emellett 86 helyi pályázatot támogatott 5 milliárd forint értékben.

Elmondta: Magyarország az elmúlt négy évben a saját lábára állt, a következő négy év pedig arról szól, hogy ki tudjuk-e használni ezt mindannyiunk közös javára. Hangsúlyozta: ehhez az kell, hogy mindenki megértse, hogy az ország azért volt képes nagy teljesítményekre, mert a legegységesebb nemzet volt Európában.

A választásokra utalva megjegyezte: a kérdés az, hogy „megőrizzük-e erőnket, az erőhöz pedig egység kell”. A kormányfő beszédét a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! szlogennel zárta.

Létrejöhetnek újabb munkahelyek

Tóth Lajos, a RAFI Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházásnak köszönhetően a termelő terület 2600 négyzetméterrel, a raktárkapacitás 700 négyzetméterrel, míg az irodaterület 1000 négyzetméterrel lett nagyobb.

Theo Beil, a német anyavállalat képviseletében kiemelte: óriási sikernek tartják, hogy mindössze 11 hónap alatt megvalósult a beruházás. A modern elektronikai beültetésre szolgáló csarnok alkalmassá válik az új autóipari és orvosi szabványok teljesítésére. Jelezte: szeretnének további munkahelyeket teremteni és a szakmunkások, mérnökök képzésében fokozottan részt venni.

A sikerekhez mindenki hozzájárult

Boldog István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a többi között arról beszélt, hogy embert próbáló négy év van mögöttük és a sikerekhez mindenki hozzáadta a munkáját Mezőtúron is. Kitérve a városban zajló fejlesztésekre közölte: megkezdődik a 46-os út felújítása és befejezik a Tiszaföldvári út rekonstrukcióját is.

Az üzemcsarnok átadáson részt vett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!