A munkahelyvédelem a kormány és a helyi önkormányzatok közös érdeme

A Fidesznek a 2010-es kormányváltás után indított akcióterve és az új állások létrehozását szolgáló támogatások mellett a helyi önkormányzatok érdeme is, hogy mostanra egy számjegyű lett a munkanélküliség – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kereszténydemokrata parlamenti államtitkára Nagykanizsán.

A KDNP alelnöke a szocialista kormányzás egyik bűneként említette, hogy a munkanélküliséget majdnem megduplázták, 250 ezerrel több állástalan volt annak végén, mint előtte. A Fidesz programjainak jóvoltából ugyanakkor mostanra egy számjegyűre csökkent a munkanélküliség és negyedmillióval több munkavállaló van, mint a kormányváltás idején volt.

Az államtitkár Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármesterrel, országgyűlési képviselővel tartott találkozóját követően beszélt arról is, hogy a kormányváltásig a helyi önkormányzatok feladatai egyre csak bővültek, miközben a számukra biztosított források csökkentek. Nagykanizsán az elmúlt három évben a városvezetés láthatóan nagyobb „sebességbe kapcsolt”, nemcsak a főtér és környéke szépült meg, de stabilizálták az önkormányzat gazdálkodását, amit segített, hogy a központi kormányzat átvállalta a város 6,9 milliárd forintos adósságát.  

Jól sikerült az együttműködés a várossal a járási hivatalok nagyon sok adminisztrációt igénylő kialakítását illetően – fogalmazott Rétvári Bence. Hozzátette: egy évben 16 millió bírósági és közigazgatási ügy indul Magyarországon, ezek közül 5 milliót vettek át az önkormányzatoktól a járási hivatalok.   

Az államtitkár kitért arra is, hogy éppen egy olasz befektetőtől vette át a kilincset, amikor meglátogatta a város polgármesterét. Cseresnyés Péter ennek kapcsán arról számolt be, hogy egy egyelőre meg nem nevezett olasz cég jelentette be fejlesztési szándékát, s pár hónap múlva lehet beszámolni arról, hogy mikor indulhat az új nagykanizsai beruházás.   

Ez néhány tucat új munkahelyet eredményez az autóipar és víztechnológiák számára műanyag alkatrészeket gyártó vállalkozásnál. Ezzel párhuzamosan március elejére egy olasz befektetőknek szánt konferenciát is terveznek Nagykanizsán, hogy a térségbeli befektetési lehetőségeket bemutathassák az érdekeltek – jelezte a polgármester.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!