Kormánytagok és szakpolitikusok országjáráson vesznek részt, hogy a 2012-es „országvédelmi” költségvetést, bemutassák a lakosságnak. Harrach Péter legutóbb Balatonbogláron járt. Mészáros Miklós polgármester köszöntő szavait, illetve Móring József Attila, a körzet kereszténydemokrata országgyűlési képviselőjének bevezetőjét követően, Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője tartotta meg előadását.
– Nagy az érdeklődés az országjárás előadásain, melyeken azt tapasztalom, hogy a felszólalók a személyes problémáik mellett, aggodalommal és felelősséggel viseltetnek az ország sorsa iránt is – mondta el Harrach Péter.
Mint a politikus hangsúlyozta: Magyarország nehéz helyzetben van, az örökölt államadósság terhe, az unióban jelentkező pénzügyi válság hatása, és a költségvetési hiány három százalék alatt tartása egyszerre kezelendő feladat a kormány számára, amely mindezek mellett a húsz éve húzódó struktúraváltást is megkezdte. A sarkalatos törvényekben, a kormány évtizedekre előre meghatározza az ország jövőjét, ugyanakkor, a nagy ellátórendszerek átalakítása, értelemszerűen, egyes társadalmi csoportokból ellenkezést is kiválthat.
A politikus előadásában többek között beszélt a családvédelmi és a köznevelési törvényről, illetve a nyugdíjrendszer átalakításáról. Azt is kiemelte, hogy a Fidesz és KDNP közös kormányzása pártszövetségen és nem koalíción alapul, amelyben ellentétek nincsenek, csak hangsúlybeli eltolódások.
Harrach Péter végül válaszolt a hallgatóság részéről elhangzott kérdésekre.