Nagy feladat lesz Ferenc pápa látogatásának előkészítése

„Minden katolikus hívő számára nagy feladat lesz Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészítése” – fogalmazott a Vatikáni Rádióban elhangzott interjúban az egyházügyi államtitkár. Hölvényi György tagja volt Áder János köztársasági elnök kíséretének, amely szeptember 20-án tett hivatalos látogatást a Vatikánban. A pápai fogadásról az államtitkár elmondta, hogy rendkívül szívélyes, barátságos légkörben folyt le.

A Ferenc pápával történt kihallgatás után a küldöttség megbeszélést folytatott Tarcisio Bertone bíboros vatikáni államtitkárral, valamint Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával. A napokban írták alá a magyar–szentszéki megállapodást, amely az 1997-es szerződés újratárgyalásának eredménye.

Hölvényi György államtitkár a vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában elmagyarázza, hogy az újratárgyalásra a megváltozott körülmények miatt volt szükség. A Szentszékkel kötött szerződés természetesen kizárólag a Katolikus Egyházra vonatkozik, azonban e nemzetközi megállapodás szellemében a magyar állam a történelmi egyházakat is támogatja. Ez az egyházak számára biztosítja a kiszámítható, biztonságos működést.

Forrai Tamás magyar jezsuita tartományfőnök már előző nap eljuttatta Áder János köztársasági elnöknek Ferenc pápa interjúkötetének magyar fordítását, amely szeptember 19-én, csütörtökön jelent meg, húsz nyelven. A kötetből még jobban kirajzolódik Ferenc pápa rendkívüli egyénisége, közvetlen, őszinte stílusa, lényegre törő cselekvési módszere.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!