Nagycsaládosokat fogadott a Szentatya

A Szent Család ünnepén hétezer négy vagy több gyermekkel rendelkező család találkozott Ferenc pápával a vatikáni audienciateremben. Az olasz Nagycsaládosok Nemzeti Egyesülete által szervezett találkozón több európai országból érkezett család is részt vett, köztük szlovák, lengyel és magyar nagycsaládok is. A Szent Család ünnepnapjának az egyház 1969-ben jelölte ki a karácsony utáni vasárnapot.

„Az egoizmustól megbélyegzett világban a nagy létszámú család a szolidaritás iskolája, ami az egész társadalom előnyére válik” – mondta Ferenc pápa. Az egyházfő az alacsony itáliai demográfiai növekedésre hívta fel az olasz politika figyelmét, hangsúlyozva, hogy „az egyszázalékos születési arány a semmivel egyenlő”. Hozzátette, hogy az olasz alkotmányban is szerepel a családok segítése, a gyakorlatban azonban keveset tesznek értük.

Ferenc pápa az állam alapvető érdekének nevezte, hogy befektessen a családokba.

Az egyházfő imádkozott a gazdasági válságtól sújtott családokért, konkrét segítséget szorgalmazva számukra. Hangsúlyozta, hogy a munkájukat elveszítő szülők vagy az állást nem találó fiatalok miatt a családok a megosztottság és a magány áldozataivá válnak.

A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a nagyszülők szerepét is méltatta, arra kérve a téren összegyűlt hatvanezres tömeget, hogy tapsolja meg őket.

A Szent Család ünnepnapjának az egyház 1969-ben jelölte ki a karácsony utáni vasárnapot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!