Napirend előtt: Paks, sport, gazdaság

A gyerekeknek biztosítani kell az egészséges életmódhoz való feltételeket, ennek egyik nagyon fontos eszköze a sport. Közölte, 2010-ben a népesség 5 százaléka sportolt rendszeresen, a tanköteles gyerekeknek 75 százaléka csak tornaórán sportolt – jelentette ki Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős kereszténydemokrata államtitkára, Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője az elmúlt évek gazdasági adatait ismertetve hangsúlyozta: a kormány a bérből és fizetésből élő magyar emberekért kíván dolgozni továbbra is.

Az államtitkár hangsúlyozta, az elmúlt években jelentős előrelépés történt e téren, ma már minden nap van testnevelés az iskolákban, és 110 ezer fővel nőtt az igazolt utánpótlás-korosztály létszáma.

A bérből és fizetésből élők segítése továbbra is célja a kormánynak  

Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője az elmúlt évek gazdasági adatait ismertetve hangsúlyozta: a kormány a bérből és fizetésből élő magyar emberekért kíván dolgozni továbbra is. Feladatként jelölt meg, a bankok elszámoltatásának befejezését, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók idei béremelését, a családok támogatását, illetve az, hogy aki akar és tud dolgozni, annak legyen munkája.

Emlékeztetett arra, hogy GDP alakulása mindenkit meglepett, tavaly 3,4 százalékos volt, a munkanélküliség is drasztikusan csökkent, 7,1 százalékra az elmúlt években.

Tállai András államtitkár válaszában arra hívta fel figyelmet, hogy a gazdasági növekedés tavalyi száma többszörösen meghaladta az uniós átlagot, és mindezt úgy teljesítette a magyar gazdaság, hogy az orosz-ukrán válság negatív hatásaival is számolni kellett.

Hangsúlyozta, 2008-as válság előtti GDP szintjét elérte Magyarország.

LMP: Orbán Viktor az egyik függőséget a másikra cserélte

Szél Bernadett (LMP) értékelése szerint jelen politikai és geopolitika helyzetben Orbán Viktornak egyetlen célja lehetne: az ország szuverenitásának növelése, a függőség csökkentése, de e helyett az egyik függőséget a másikra cserélte. Felmutatva egy diagrammot azt mondta, hogy a Medián Greenpeace számára készült közvélemény-kutatása szerint a magyar emberek 66 százaléka, ha választhatna, alternatív, zöldenergiákat választana. Mint mondta, a kormány a kétharmad akarata ellenére kormányoz, nukleáris gyarmati sort szán az országnak.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta, a miniszterelnök, a kormány és az Országgyűlés számot tevő többsége a magyar emberek, a családok, a gazdaság érdekeit első helyre sorolva hozza meg döntéseiket, ez vonatkozik az energiaellátásra is. Szerinte a paksi beruházás pénzügyi keretei mindenki számára megismerhetők, az adatnyilvánosságra vonatkozó szabályok megállapításának pedig figyelembe vették a nemzetközi gyakorlatot.

Azt javasolta, hogy a képviselő ne állítsa szembe az alternatív energiát az atomenergiával.

MSZP: Orbán sikeresen képviselte az orosz érdekeket

Tóth Bertalan (MSZP) szerint az orosz elnök keddi budapesti látogatása kizárólag Putyin számára volt előnyös, Magyarország Putyin erőpolitikájának díszlete volt. Parafrazálva Orbán Viktor korábbi kijelentését úgy értékelt: Európában elszaporodtak Putyin pincsijei. "Putyin sikeresen képviselte az orosz érdekeket, ugyanez mondható el Orbán Viktorról is" - fogalmazott.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a hosszú távú gázszerződések árazása nem versenyképes, és a 2015-ös átvételi kötelezettség meghaladja az éves magyar földgázfelhasználás mértékét. Megjegyezte, utóbbi kezelése érdekében a Magyar Földgázkereskedő folyamatosan tárgyal az orosz féllel mind a mennyiség, mind az ár kérdésében.

Kitért arra, hogy a keddi megbeszélésen szó volt a magyar földgáztározókról is, és a magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy nem uniós tagállamok hozzáférjenek a szabad kapacitásokhoz.

Jobbik: mulasztásos törvénysértést követett el a kormány

Dúró Dóra (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány mulasztásos törvénysértést követett el, amikor fél évvel a törvényi határidő után hozta nyilvánosságra a szakképzési beiskolázásokról szóló kormányrendeletet. Mint mondta, a rendelet három nappal a jelentkezések lezárása előtt jelent meg, gyakorlatilag teljesen újraírta a képzési lehetőségeket, lehetetlen helyzetbe hozta a gyerekeket.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly szeptemberben - társadalmi egyeztetés után - váltak ismertté a 2015/2016-os tanév keretszámai. Közölte, azon szakképző intézmények számára, amelyek az előzetes egyeztetéshez képest kedvezőbb helyzetbe kerültek, mert új szakmák indítására kaptak lehetőséget, a kormány a vonatkozó szabályok és határidők időleges módosításával megteremti a lehetőséget a felvételi eljárásba való bekapcsolódásra.

Kormány: cél a kevésbé bürokratikus, átlátható szabályozás  

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára expozéjában felidézte, hogy január 1-i hatállyal bevezették az elektronikus közúti áruforgalmi rendszert (EKR), amelynek elsődleges célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatóságának biztosítása, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel összefüggő visszaélések kizárása, s az adóelkerülők kiszűrése. 

A törvényjavaslatot ismertetve az államtitkár kiemelte: a cél olyan szabályozás kialakítása amely lehetővé teszi, hogy a rendszer működése során felmerülő kérdésekre mihamarabb megoldások születhessenek. Közlése szerint a rendszer teszt-üzemmódja után számos egyeztetés, tanácskozás, véleménykérés történt, több gazdasági társaságnál jártak, hogyan lehet a rendszert átláthatóvá, kevéssé bürokratikussá, hatékonnyá tenni. Szavai szerint sehol sem kérdőjelezték meg a rendszer bevezetését, és mindenki elismeri a kormány gazdaság kifehérítését célzó javaslatát. A viták arról szóltak, hogyan lehet bevezetni, hogy kevésbé bürokratikus legyen, de az adott gazdasági társaság működését segítse – mondta.

A tapasztalatok összegzése után az NGM úgy döntött – amit a kormány is elfogadott –, hogy a törvényi szabályozás csak a rendszer bevezetésére vonatkozzon, a részleteket pedig miniszteri rendeletben szabályozzák. Ezt társadalmi vitára bocsátják, és legkésőbb a jövő héten megjelennek a részletszabályok – jelezte. Az államtitkár azt mondta: több esetben könnyítést, egyszerűsítést tartalmaz majd tervek szerint rendelet, míg a kockázatos termékeknél további szigorítások várhatóak az adóelkerülés megakadályozására.

Kitért arra is: a törvényjavaslat tartalmazza a kockázati biztosítéknyújtási kötelezettség határidejének változását, ezt első alkalommal március 11-én kell nyújtaniuk az erre kötelezett adózóknak.

Fidesz: életszerű szabályozás jöhet létre   

Boldog István (Fidesz) szerint rugalmasabbá, életszerűvé válik az ekáer azzal, hogy miniszteri rendeletben orvosolhatók a problémák. Szükségesnek nevezte az áfacsalások visszaszorítását is. Szólt a többi közt az élelmiszer-alapanyagként szolgáló mezőgazdasági termékek fuvarozásáról, amelyek szállítását lassítja az ekáer-szám kérése.  

MSZP: törvényben kellene rögzíteni a mentességet élvezők körét   

Legény Zsolt (MSZP) szerint a kormány a jogbiztonság alapvető elemeit hagyja figyelmen kívül. Bírálta, hogy korábban nem volt felkészülési idő a hibás rendszerre, és kijelentette azt is: az ekáer nem a csalásokat fogja felszámolni, csupán adminisztrációs terhet jelent a vállalkozásoknak. Kifogásolta, hogy nem tudható, kiknek ad mentességet a miniszter rendeletben a rendszer használata alól, szerinte a kivételeket törvényben kellene rögzíteni.  

Frakciótársa, Harangozó Gábor áfacsökkentést sürgetett. Szerinte azért ilyen kiterjedt az „áfamaffia”, mert a kormány egyes elemei is benne lehetnek a bizniszben.

KDNP: rugalmassá válik a szabályozás

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője fikciónak nevezte a szocialista politikus által elmondottakat. A kereszténydemokrata képviselő is a szabályozás rugalmassá válását emelte ki. Ismertette a rendszer hatályba lépésének eltolását, és a jogszabály elfogadását kérte a képviselőktől.

Jobbik: nem szabad kiskapukat hagyni

Szilágyi György (Jobbik) kételkedett abban, hogy a rendszer visszaszorítaná az áfacsalásokat. Sérelmezte, hogy szinte minden, a rendszerrel kapcsolatos kérdés törvényi helyett rendeleti szinten szabályozható. „A komoly gazdasági bűncselekménynél szinte minden esetben kimutatható a politikum szerepe” – jelentette ki, hozzátéve: jelentős előnyt élvezhetnek majd azok, akik mentesülnek az ekáerben való részvétel alól. Nem szabad kiskapukat hagyni – hangsúlyozta.

LMP: a rendszer nagyobb kárt okoz, mint hasznot

Ikotity István (LMP) szerint a kormány által kapkodva, egyeztetés nélkül bevezetetett dilettáns rendszer sokkal nagyobb károkat okoz, mint amennyi hasznot hoz. Úgy vélte, beigazolódtak a félelmek, a rendszer nagy költségeket okoz, ezzel csökkenti a kisvállalkozások versenyképességét. Eközben a csalásra berendezkedett nagy volumenű áruforgalom észrevétlenül játszhatja ki majd azt - tette hozzá. Szólt az ekáer káros környezeti hatásairól is. Megoldási javaslatként elmondta: egy brit szoftvert Szlovákiában már sikeresen alkalmaznak az áfacsalások kiszűrésére.

Fidesz: helyes úton indult el a kormány

Turi-Kovács Béla szerint széles körű visszhangja lesz a törvénynek. A kormánypárti politikus hozzátette: a lehetőségek határain belül helyes úton indult el a kormány, amely az első számú felelőse lesz az áfa-csalások visszaszorításának.

Rámutatott: minden olyan lépés, amely az adócsalások visszaszorítását szolgálja az adminisztrációs terheket is megnöveli, de ezek a terhek arányosak az elérhető eredménnyel. Hozzátette ugyanakkor a mezőgazdaságon belül mindig a legnehezebb az ilyen terheket elviselni.

+

Ekáer-módosítás - Fidesz: voltak egyeztetések

Pócs János konkrét példákat hozva cáfolta, hogy nem voltak egyeztetések. A kormánypárti politikus kiemelte: az egész előterjesztés arról szól, hogy az áfacsalásokat, gazdasági bűncselekményeket felszámolják.

Kitért arra is, hogy Harangozó Gábor szerint van jó maffia és rossz maffia, és azt mondta: a maffia körei az MSZP padsoraiban vannak.

Hozzátette: egy választási kampányra az MSZP csökkentette az áfát, aztán nagyon gyorsan meg is emelték.

Jakab István azt mondta, hogy számos fórumon több ezer emberrel találkoztak, végigjárták az egész országot. A NAV szakértőivel, a tárca, a gazdák, fuvarozó- és kereskedőcégek képviselőivel érdemben egyeztettek - sorolta.

Hangsúlyozta: az eddigi gyakorlatot nézve pontosan kitapintható az a kör, amelyik a piacokon káoszt okoz, és a törvényeket felborítja. Amíg nincs a csalóknak fenyegetettsége, hogy 50-szeres bírságot fizetnek, ha lebuknak, addig nem lesz változás - mutatott rá. Azt ő is kezdeményezte, hogy az egy hónapos tesztüzemet meghosszabbítsák. A képviselő szerint nem igaz, hogy a gazdáknak nincs segítség.

Tállai: a kormány komoly lépéseket tett a gazdaság fehérítése érdekében   

A nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára szerint a kormány jelentős lépéseket tett a gazdaság fehérítése érdekében. Ezek közé sorolta az online pénztárgépeket, kiemelve, hogy a 2014-es adatok szerint 14 százalékkal magasabb volt az áfabefizetés, ami 227 milliárd forint áfatöbbletet jelentett. Tállai András hozzátette: bízik abban, hogy az ekáer is eredményes lesz.

Az államtitkár kifogásolta, hogy az ellenzék egyik nap ezermilliárdos áfahiányról és korrupcióról beszél, amikor a kormány lépni kíván, akkor pedig képtelenségnek, felháborítónak minősítik a terveket.

A fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő törvény módosítása  

Répássy: a cél az alkalmazás megkönnyítése

Az alkalmazás megkönnyítésével, az elszámolás zökkenőmentességével indokolta az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő törvény módosítását. Répássy Róbert szerint a javaslat elsődleges célja, hogy kiegészítse az elszámolási törvénynek a közérdekű keresettel indított perekre vonatkozó szabályait, továbbá pontosítja a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyes magánjogi törvények rendelkezéseit, a jogalkalmazói visszajelzések alapján.

Az államtitkár elmondta, hogy a módosítás rögzíti a nemzeti bank felhívása alapján szükséges adatszolgáltatás tartalmi, formai követelményeit, valamint az eljárási mechanizmust segítő, az igényérvényesítést hatékonyabban biztosító eljárási szabályt vezet be a közérdekű keresettel indított perekre vonatkozóan.

A javaslat több ponton módosítja a polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló törvény, amelyben például a kamatfizetési kötelezettség értelmező szabállyal egészül ki - ismertette Répássy Róbert, aki a módosítás támogatását kérte a képviselőktől.

A kormánypártok támogatják a javaslatot

Völner Pál, a Fidesz és Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka egyaránt támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot frakciója nevében.

Völner Pál azt idézte fel, hogy a Kúria tavalyi jogegységi döntése fordulópont volt a devizahitelezés történetében, mert először mondták ki a bankok tisztességtelenségét. Ezt követően születtek meg a devizahiteleseket segítő törvények - folytatta -, az elszámolás után pedig 25-30 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek.

A mostani törvénymódosítással - ismertette mind a fideszes, mind a kereszténydemokrata képviselő - részletesen meghatározza a bankokra vonatkozó adatszolgáltatás tartalmi és formai követelményeit.

+

Polgári perrendtartás

KDNP: az alaptörvény is indokolja a változtatást

Vejkey Imre, a Kereeszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője visszautasította a szocialista felszólaló állításait, hogy személyre szabott jogalkotás folyna. A módosítás indokaként azt mondta: a javaslat kapcsolódik az alaptörvény azon fejezetéhez, amely a magán- és családi élethez, az otthonhoz és a kapcsolattartáshoz, valamint a jó hírnév tiszteletben tartásához való jogot szabályozza.   

Álláspontja szerint a digitális korban egyre sürgetőbb annak biztosítása, hogy az érintettek a jogsértések esetén gyors eljárásra számíthassanak. Hangsúlyozta: már a felvételek elkészítése is jogszerűtlen lehet, ha ahhoz az érintett nem adja hozzájárulását.

Jobbik: a változtatás visszaélésre ad lehetőséget

Lukács László (Jobbik) szintén felvetette a személyre szabott jogalkotás lehetőségét. Azt mondta: a védendő személyiségi jogok határai inkább fellazultak a technika fejlődésésével, szerinte emiatt nem időszerű a jogszabály. A képviselő innovatívabb jogszabályokat tartott szükségesnek, és utalt a közösségi média előretörésére.

LMP: eltávolíttathatnak fontos felvételeket

Szél Bernadett (LMP) hangsúlyozta, hogy az új Ptk. már a felvétel elkészítésekor előírja a rajta szereplők hozzájárulását. Ezt körülményes előzetesen beszerezni és befolyásolja a fotózás hatékonyságát, így a sajtószabadságot is veszélyeztet.   

A politikus azt mondta, hogy a helytelen jogalkalmazás során a magánszféra védelmének álcájában eltávolíttathatnak a nyilvánosság számára fontos felvételeket. Az LMP álláspontja szerint, amíg nincs garancia arra, hogy a közhatalmat gyakorló közszereplőnek többet kell tűrnie, addig a kritikák jogosak.

Kormány: nem változtatnak a hangfelvétellel és képmással való visszaélés szabályozásán

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára a vezérszónoki körben elhangzottakra reagálva leszögezte, a törvény nem változtat a hangfelvétellel és képmással való visszaélés szabályozásán, ahogy a közszereplőkre vonatkozó szabályozáson sem.   

Visszautasította a szocialisták feltételezését, hogy a politikai önmagát védi és a jogszabály személyre szabott lenne. Szavai szerint, aki utóbbiban reménykedne, az csalódni fog, mert a törvényjavaslat nem old meg olyan problémákat, amelyek bosszanthatják a közélet egyes szereplőit.   

Kiemelte, hogy a képmás felhasználását a bírói gyakorlat eddig is úgy értelmezte, hogy már az elkészítéshez is engedélyt kellett volna kérni. Az államtitkár kérte a képviselőket, hogy a képmással való visszaéléseket próbálják meg a kiskorúak, a vétlen áldozatok szemszögéből nézni.

MSZP: senkivel nem egyeztettek a jogszabályról

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt mondta, hogy ha valóban a kiskorúak és a vétlen áldozatok védelme lenne a cél, akkor azzal egyet lehetne érteni, de a jogszabályról a készítők nem egyeztettek senkivel.

A képviselő egyúttal felhívta a figyelmet arra a sajtóhírre, amelyik szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának dolgozói egyebek között a szegénység, a rokkant, az ápoló, a terhes és a stadion szavakat sem használhatják munkájuk során.   

 Répássy Róbert válaszként közölte, a képviselő által elmondottaknak nincsen közük a törvényjavaslathoz. Hozzátette: azt, hogy bizonyos helyzetekben milyen szavakat lehet használni, azt politikai korrektségnek nevezik. 
   

LMP: nincs ennél fontosabb probléma a polgári perrendtartásban?
   

Sallai R. Benedek (LMP) azt kérte, az államtitkár győzze meg őket, hogy a polgári perrendtartásban nincs a most tárgyaltnál fontosabb javaslat.    

A képviselő aggályosnak nevezte, hogy a törvényjavaslat elfogadása után elinduló perek sokasága még jobban túlterhelheti a bíróságokat.   

Kormányzati zárszó   

Répássy Róbert zárszavában kiemelte: a törvényjavaslat jó célokat szolgál, az ugyanakkor más kérdés, ki hogyan áll hozzá. A törvény csak hatékonyabbá teszi az eddigi gyakorlatot, és nem változtat azokon a szabályokon, amelyeket a bírói gyakorlatban alkalmaznak – jelezte.      

Az elnöklő Sneider Tamás az általános vitát ezt követően lezárta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!