Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség azt kéri Bajnai Gordontól, hogy ne használja a külföldön tapasztalatot szerző magyar fiatalokat politikai eszközként a kormányellenes propagandájában. Stágel Bence, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a szervezet elnöke és Hollik István IKSZ-alelnök feltette kérdést, Bajnai miért nem tett semmit miniszterként és miniszterelnökként a devizahitelezés túlburjánzása ellen.
A migráció a közvélekedéssel szemben nem csak az új tagországok fiataljait érinti, hanem Európa minden országára jellemző. Az IKSZ szerint beszédes tény, hogy Londonban 300 ezer német és 140 ezer francia él. Még a litván bevándorlók is többen vannak, mint a magyarok – akik száma a hivatalos brit statisztikái szerint összesen 48 ezer főt tesz ki – írták állásfoglalásukban, kiemelve: a számok tükrében elmondható, hogy a kivándorlás magyar vonatkozásait a hazai ellenzéki véleményformálók gyakran eltúlozza vagy félremagyarázza.
Felidézték: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség több éve foglalkozik a kérdéssel: ennek hatására indult el a Gyere Haza Program, mely segít a külföldön munkát vállaló fiataloknak a hazatérésben.
Megjegyezték: ha már több év fáziskéséssel lekoppintotta az IKSZ által életre hívott kezdeményezés nevét és üzeneteit Bajnai Gordon, akkor lépjen a tettek mezejére és kínáljon kézzelfogható segítséget a hazatérést tervező magyar fiataloknak.
Bajnai Gordon az ATV hétfői, Start című műsorában arról beszélt, hogy a legképzettebb, legvállalkozóbb kedvű magyar fiatalok "menekülnek el" az országból a reménytelenség elől, őket kell visszahozni. Beszámolója szerint londoni látogatásakor azt mondta, afiatalokra van szükség, hogy ezt az országot ismét felvirágoztassák, kormányprogramjuk alcíme ezért Gyere Haza - Maradj Itthon lesz.