Az új kormány garanciát vállal arra, hogy visszafizeti az egyházi iskoláknak azt a több mint négymilliárd forintos támogatást, amelyet az MSZP–SZDSZ-kormányok vettek el tőlük. Erről Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Az elmúlt nyolc esztendő során a szocialista-liberális kormányok az Állami Számvevőszék szerint több mint négymilliárd forintot nem fizettek ki a felekezeti intézményeknek, a Szentszékkel, valamint a történelmi egyházakkal kötött megállapodásokban foglaltak ellenére. Ezzel tanárokat, diákokat és szülőket rövidítettek meg.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző kormányzat, egyházellenes politikai hangulatnak engedve, nem volt hajlandó biztosítani a törvényben rögzített forrásokat. Mindeközben az érintett intézményeknek megpróbáltatást jelentett a hiány kigazdálkodása. Hangsúlyozta, a költségvetés realitásait figyelembe véve, ütemezett módon, két-három év alatt juttatnák vissza az elmaradt összeget. Mint mondta, rendet kell tenni a civilszervezetek támogatási rendszerében is, amely elfogadhatatlan módon átpolitizálódott.
Bővebben a mai Magyar Hírlapban