A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni a bátrak erénye: így volt ez 1848–49-ben is, és nincs ez másképp ma sem – írta a határon túli magyaroknak címzett ünnepi üzenetében Orbán Viktor miniszterelnök, hangoztatva: „nehéz időben jó magyarnak lenni.” A miniszterelnök rámutatott: az eltelt egy év alatt „a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott”, s hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat..
„Azóta minden évben megünnepeljük az egykor élt és a ma élő magyar emberek erős szövetségét. Felidézzük legjobbjaink cselekedeteit, a forradalom lázas pillanatait, a harc dicsőségét”Az ünnep minden alkalommal kérdésre is sarkall: „Hűek vagyunk-e a 48-asok örökségéhez? Szolgáljuk-e mi is a nemzetet? Hagyunk-e örökül mi is fontos művet?”
Orbán Viktor felidézte, tavaly ilyenkor tettek elsőként állampolgársági esküt Magyarország határain kívül élő magyarok. Az eltelt egy év alatt „a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott”, s hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat. „Aligha kerülhetett volna ennél méltóbb ajándék a nemzet asztalára” az ünnep alkalmából – fogalmazott.
A miniszterelnök szerint a nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt: így volt ez 1848–49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet, és ma sincs ez másképp. „Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőknek: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét” – írta.
Orbán Viktor üzenetét azzal zárta, hogy akkor hű egy ünnep, ha nemcsak az eseményeket, de az egykori érzéseket is képes feleleveníteni. „Kívánom ezért, hogy ma mindannyian együtt idézzük fel a 48-asok tüzét, és mondjuk ki együtt: nehéz időben is jó magyarnak lenni!”