Nehéz tanév elé néz a közoktatás

A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Győrött, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartotta a 2008/2009. tanév megyei tanévnyitó értekezletét. Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke jelezte, nehéz tanév elé néz az ország, mert a kormány állításával szemben folyamatos a forráskivonás a közoktatásból, és a szakmai érveknél mindig erősebbek a pénzügyiek. A leggyengébb pillérnek a pedagógusok alacsony fizetését nevezte meg. Örömtelinek mondta ugyanakkor, hogy a felmérések alapján a megyei iskolák összességében az ország élvonalába tartoznak.

Miközben a kormány folyamatosan arról beszél, hogy egyre több pénzt juttat az oktatási ágazatba, fejlesztésre, felújításra és béremelésre, aközben folyamatos a forráskivonás az oktatásból. A csoport finanszírozással évente radikálisan csökkennek a normatívák, ami a kisebb iskolákat, önkormányzatokat ellehetetlenítette. Sok közülük az utolsó utáni tartalékait éli fel. A szakmai érveknél meghatározóbbak a pénzügyiek, és az a mód, ahogyan ez végbemegy, az oktatás egésze, de elsősorban a vidék rovására – mondta el Firtl Mátyás. 

Beharangozták, hogy a jövő évtől emelik a pályakezdők és vezetők bérét. A tervezett emelés mértéke, amely a pedagógusok 42 százalékát érintheti (országosan mintegy 65 700 főt) elgondolkoztató. Ma a magyar oktatási rendszer egyik leggyengébb pillére a pedagógusok anyagi elismerése, miközben a pedagógusok többségének megvan az elhivatottsága, szakmaszeretete. Ezzel pedig sokáig büntetlenül visszaélni nem lehet.

Az elkövetkező tanévre az intézményvezetőknek és fenntartóknak a megyei közgyűlés alelnöke azt kívánta: maradjon hitük és erejük ahhoz, hogy őrizzék óvodáikat, iskoláikat, azok szellemiségét, mert értékteremtés, tudás, erkölcsiség nélkül nem lehet jövőt, nem lehet közösséget, országot építeni.

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának tagja előadásában többször utalt rá, hogy nem ért egyet a jelenlegi oktatáspolitikával. Rossz iránynak nevezte az iskolák nevelési eszközeinek megkurtítását: az osztályfőnöki óra nem kötelezővé tételét, a mind kevesebb szabadidős foglalkozást, kirándulást, tábort. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a bajokat a társadalom általános erkölcsi állapotának romlása is okozza. „Amíg nem kezelik értékén a pedagógusok munkáját, addig a hanyatlás folytatódik” – jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!