Nem a családok tehetnek arról, hogy Magyarország válságba jutott

Nem a családok, illetve a nekik adott juttatások miatt került válságba Magyarország, ezért a helyzetért a szocialista politika a felelős – mondta Soltész Miklós kedden azt követően, hogy Herczog László szociális és munkaügyi miniszter közölte: idén és jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege.

A Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője kijelentette: a Gyurcsány-Bajnai kormány nem tett semmit a családok védelme érdekében, sőt főleg a családok szenvedik el a jelenlegi társadalmi és gazdasági válságot, a munkanélküliség és az áremelkedések miatt. Szerinte a brutális megszorítások, a családtámogatások elvétele a jelent és a jövőt egyaránt veszélyeztetik, a gyermekvállalás ösztönzése a gazdaság miatt is fontos lenne.

Soltész Miklós leszögezte: a Fidesz és a KDNP célja az, hogy amint a gazdasági növekedés üteme lehetővé teszi, az 1998 és 2002 közötti rendszerhez hasonló családtámogatást vezessenek be. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!