Nem akarnak integrálódni a migránsok Európában

Kudarcot vallott Skandináviában az a törekvés, hogy bevezessék a bevándorlókat a helyi munkaerőpiacra. Dániában és Svédországban is csak az érintettek töredéke talált magának munkát többéves ott-tartózkodás után. Az ellenőrzés nélkül nagy tömegben beáramló migránsok integrációjának elmaradása az egész unió gazdaságát megingathatja – hívta fel a figyelmet a Magyar Időknek adott interjújában Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.



Az elmúlt napokban, hetekben újabb és újabb információkat kaphatott a hazai és az európai közvélemény arról, hogy az utóbbi időszak bevándorlási hullámával érkezők miképpen folytatják életüket az unió területén.

lllúzióra építette Nyugat-Európa az eddigi bevándorlási politikáját, jelenleg csúfos kudarcról beszélhetünk – értékelte a Magyar Időknek a helyzetet a KDNP alelnöke. Rétvári Bence szerint az illúzió amiatt alakulhatott ki, mert a nyugati hatóságok és sajtóorgánumok számos fontos hírt, eseményt elhallgattak a nyilvánosság elől. – A kudarchoz az vezetett, hogy az ellenőrizetlen, szabályozatlan bevándorlás folyamatának veszélyeit bagatellizálták – fogalmazott a politikus.

Rétvári Bence úgy vélekedett: a kontroll nélküli migráció legnagyobb kockázata abban áll, hogy az érkezők nem tudnak, s – ami rosszabb – nem is akarnak integrálódni az európai társadalmakba. Pontosan jelzik ezt a skandináv munkaerőpiacról készült legújabb tanulmányok. A Dániában új otthonra lelő bevándorlók közül igen kevesen vállaltak legális munkát: a férfiak húsz százaléka, a nőknek pedig mindössze öt százaléka helyezkedett el négy év ott-tartózkodás után. Svédországban hasonló a helyzet, az oda érkező bevándorló nők kétharmada öt év alatt sem talált magának állást. – A migránsok ugyanakkor azonnal igényelnek szociális ellátást, s idővel a befogadó államok gyermekjóléti szervezeteihez is egyre több kérvény fut be – jegyezte meg Rétvári Bence.

A bevándorlók rendszerint azzal a csoporttal maradnak, amelyikkel az Európai Unióba érkeztek. Az érintettek együtt, egy helyen telepednek le, saját közösséget alakítanak ki, s otthonról hozott szokásaikhoz tartják magukat. – Az utóbbi hónapok eseményei azt mutatják, hogy az Ázsiából, Afrikából bevándorlók bizonyos elemeket azonnal átvesznek az európai értékrendből: vallják az individuum fontosságát és követelik az egyéni jogok érvényesítésének lehetőségét. A hétköznapjaikat ugyanakkor saját civilizációjuk szabályai szerint kívánják élni – mondta a kereszténydemokrata politikus. – Ez viszont könnyen azzal járhat, hogy párhuzamos társadalmak jönnek létre, így egy országban voltaképpen két civilizáció, másképpen két ország működhet. A jelenség pedig óriási veszélyt jelent a válságból éppen kilábaló európai gazdaság számára.

A KDNP alelnöke szóba hozta azokat a súlyos erőszakos cselekményeket, amelyeket szilveszter éjjelén Németország nagyvárosaiban követtek el. – Európában az utóbbi évtizedek legfontosabb alapértékeit eddig senki sem vonta kétségbe, de most a jelek szerint gyökeresen megváltozott a helyzet – vélekedett a politikus, majd hozzáfűzte: az integrációra törekvés hiánya és az alapvető világnézetbeli különbségek súlyos konfliktusokat szülhetnek a jövőben is. Az az ország pedig, amely belső konfliktusokkal küzd, hosszabb távon biztosan nem szerepelhet a befektetők kedvelt célpontjai között. – Ki vinné a pénzét olyan helyre, ahol nem garantált sem a vagyonbiztonság, sem pedig a személyes sértetlenség? – tette fel a kérdést a kormánypárti politikus, hozzátéve: az efféle konfliktusok az unióban egyre inkább elszaporodnak.

Rétvári Bence arról is beszélt, hogy a magyar kormány már meghozta döntését az ügyben. – A kabinet inkább a magyar emberek elhelyezkedésére, a családok lakáshoz jutására áldoz, semmint a kvótarendszer működtetésére – fogalmazott. Mindezt úgy, hogy az állam közben megvédi az ország és ezzel az Európai Unió határait.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!