A múzeumi törvény elsődleges célja a finanszírozás átláthatóságán felül az érdekeltség megteremtése volt. A törvény hatályba lépése óta eltelt fél évben világosan látszik, hogy a célok megvalósíthatók – világított rá Mórig József Attila Somogyvár polgármestere a péntek délután Somogytúron rendezett sajtótájékoztatón. Bár kétségtelenül több forrásra lenne szükség, mégis számos önkormányzat – köztük Somogyvár – már korábban felismerte az ebben rejlő lehetőségeket.
A sajtótájékoztatón részt vett Bartos Csaba, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportja elnökének kulturális tanácsadója, Móring József Attila országgyűlési képviselő, Somogyvár polgármestere, Müller Tibor, Somogytúr polgármestere, Virágné Németh Anikó, az IKSZT Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója, és Németh Pál karnagy, a Savaria Barokk zenekar alapítója és vezetője.
Móring József Attila tájékoztatójában arról beszélt, hogy a múzeumi törvény elsődleges célja a finanszírozás átláthatóságán felül az érdekeltség megteremtése volt. Az eltelt fél évben világosan látszik, hogy a célok megvalósíthatók, és sok önkormányzat ismerte fel már eddig is az ebben rejlő lehetőségeket. Elmondta, vannak olyan önkormányzatok – pl. Somogyvár – amelyek már korábban megtették a döntő lépést. Azok sorában, akik az utóbbi fél évben váltak fenntartóvá, kiemelkedik Somogytúr község. S végül hangsúlyozta, az állam tudatában van, hogy fél év alatt a folyamat nem fejeződhet be, és ezért addig támogatnia kell az önkormányzatokat, amíg ez tart.
Müller Tibor, Somogytúr polgármestere elmondta, hogy a falu évek óta készül arra, hogy a Kunffy Lajos Emlékház fenntartójává váljon. Nemrég nyertek – még a Somogy Megyei Múzeumok tagintézményeként – 85 millió forintot az Emlékház felújítására, és ennek, valamint a munkatársak gondos munkájának köszönhetően az Emlékház teljes fényében várja a látogatókat. Erőfeszítéseiknek köszönhetően most először talán nyereséges lesz az Emlékház fenntartása.
Németh Pál karnagy, a Savaria Barokk Zenekar vezetője elmondta, a Szent István év tiszteletére turnéra indul Antonio Caldara: Szent István, a magyarok első király című oratóriuma. Előzetesen készült az előadásról felvétel a Duna Tv számára, amit a nézők többször is láthattak a Duna Televízió és a Magyar Televízió sugárzásában is. Augusztus 17-én Somogytúron, utána Gárdonyban, Kazincbarcikán, Bélapátfalván, majd Székesfehérváron adják elő a művet korabeli hangszereken. A mai naptól látható a Somogytúrról és más művészeti értékekről készült kép- és videó sorozat a falu honlapján (www.somogytur.hu).