Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyminisztereinek Tanácsa (Ecofin) megszüntette pénteken a magyarországi kohéziós források korábbi felfüggesztéséről szóló döntést; erre azért kerülhetett sor, mert a tanács és az Európai Bizottság szerint Magyarország megfelelő lépéseket tett a túlzott hiány megszüntetése érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A tárca közleménye kiemeli: a döntéssel elhárult annak a veszélye, hogy Magyarország elessen mintegy félmilliárd euró fejlesztési forrástól.
Megjegyzik, hogy a 2004 óta tartó túlzott hiány eljárásban először született kedvező döntés Magyarország számára.
Magyarország 2011-ben jóval a túlzott hiány 3 százalékos referenciaértéke alatti költségvetési egyenleget mutatott fel. A tanács 2012 márciusában még úgy látta, kockázatok övezik azt, hogy a magyar költségvetési hiány tartósan 3 százalék alatt tud-e maradni, mostanra azonban sikerült hitelesen és részletesen bemutatni a Széll Kálmán Terv lépéseit, amelyek alátámasztják a kormány elkötelezettségét a költségvetési hiánycélok mellett – közölte az NGM.
A tájékoztatás szerint a költségvetési hiány tartós csökkentéséhez a megalapozott gazdasági növekedés elengedhetetlen, a növekedést és foglalkoztatás bővülést illetve a költségvetési hiány csökkentését megalapozó intézkedéseket a kormány a Széll Kálmán Terv 2.0 elnevezésű gazdaságpolitikai tervében mutatta be és küldte el az uniós szerveknek. A Széll Kálmán Terv 2.0 tartalmazza a konvergenciaprogramot és a nemzeti reformprogramot.
Mindezeket figyelembe véve a bizottság május 30-án nyilvánosságra hozott értékelésében megállapította, hogy a magyar kormány átfogó gazdaságpolitikai programjának köszönhetően a költségvetési hiány 3 százalék alatt marad az elkövetkező években. Ez lehetővé teszi, hogy 2013-ben megszűnjön a Magyarországgal szemben 2004 óta folyó túlzott hiány eljárás.
Az NGM közleménye szerint a Magyarországra nézve kedvező döntés mellett a tanács döntött a tagállamok stabilitási és konvergenciaprogramjai, valamint nemzeti reformprogramjai értékeléséről, illetve az új, hatos csomag által bevezetett makrogazdasági egyensúlytalansági felügyeleti mechanizmusban javasolt lépésekről is. A döntésből az látszik, hogy a tanács és a bizottság elfogadta a magyar konvergenciaprogramot, és azt sem tartotta szükségesnek, hogy Magyarország ellen makrogazdasági egyensúlytalanság miatt eljárást indítson – teszik hozzá.
Matolcsy: szép siker
Szép sikernek nevezte Luxembourgban Matolcsy György a magyarországi kohéziós források felfüggesztéséről szóló döntést. A nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, a döntés azon alapult, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Széll Kálmán-terv 2.0-ban szereplő államháztartási konszolidációs programját „Először kaptunk olyan nyílt és egyértelmű visszajelzést az Európai Uniótól, hogy Magyarország az elmúlt két év nem könnyű, ámde áldozatos munkája révén az állam pénzügyeit rendbe tette 2012-re egy 2,5 százalékos költségvetési hiányszámmal, és jövőre is mélyen 3 százalék alatti hiány-előrejelzéssel" – fogalmazott. Matolcsy György jelezte, hogy pénteken a találkozó egyetlen résztvevője sem szállt vitába az Európai Bizottság szankciótörlési javaslatával. |