Nem fogjuk eltűrni!

Ha a Justitia értelmében lesz igazságszolgáltatás Magyarországon, akkor – a sportminisztérium egykori helyettes államtitkára szerint a Zuschlag-perben tett tanúvallomásában hazudó – Gyurcsány Ferenc könnyen a vádlottak padján találhatja magát – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szokásos heti interjújában. A Sajóbábonyban történtekre reflektálva elmondta: a Fidesz-KDNP-kormány nem fogja tűrni, hogy felfegyverzett bandák autókat törjenek szét, embereket fenyegessenek meg és bántalmazzanak, de azt sem, hogy neonáci felvonulások legyenek az országban.

A KDNP elnöke kifejtette. „a hazugság már Gyurcsány Ferenc személyiségének része, neve összeforrott az állami vagyon eltüntetésével, és a korrupciós ügyekkel. Kezdetben ott volt az állami vagyon lenyúlása az Apró-klán színeiben, amikor a pártingatlanok, és a KISZ-vagyon eltüntetésében játszott máig tisztázatlan szerepet. Aztán az üzleti élet zűrös ügyei, melyeket mindig belengett az állami vagyon megkárosításának stichje. És végül a politikai szereplés, ahol ifjúsági minisztersége alatt talicskával tolták ki Zuschlagék a pénzt”.

Semjén Zsolt szerint Gyurcsány menthetetlen a Zuschlag-ügyben. Ha tudott róla, akkor morális alkalmatlanságát, ha nem tudott róla, akkor pedig totális szakmai alkalmatlanságát bizonyítják a történtek.

„Személy szerint abban bízom, hogy rövidesen lesz Magyarországon a Justitia értelmében vett igazságszolgáltatás, s akkor ezek az urak nem a parlamentben fognak üldögélni, hanem egészen máshol. Megjegyzem: ők azt mondják, hogy azért félnek a Fidesz-KDNP szövetség kétharmados győzelmétől, mert akkor mi módosítani fogjuk az alkotmányt. Valójában attól félnek, hogy kétharmaddal fel tudjuk függeszteni a mentelmi jogukat, ami megnyitja az utat az igazságszolgáltatás előtt” – jelentette ki a pártelnök.

Az utóbbi időben felmerült annak lehetősége, hogy a parlament még ebben a ciklusban megválasztja a következő köztársasági elnököt. Arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e  bármiféle erkölcsi, morális alapjuk a szocialista és a velük szavazó többi képviselőknek arra, hogy az új parlamenti választások előtt döntsenek Sólyom László utódjának személyéről Semjén Zsolt kifejtette: „Természetesen nincsen, hiszen a köztársasági elnök megválasztásának az erkölcsi alapja az, hogy olyan Országgyűlés választja, amely kifejezi a magyar társadalom politikai akaratát. Az mindenki számára világos, hogy a jelenlegi parlament összetétele semmilyen módon nem fejezi ki azt. Legitimációs szempontból sem, hiszen Gyurcsány Ferenc szervezett hazugságának, a választók megtévesztésének személyükben is haszonélvezői – a jelenlegi MSZP-s, SZDSZ-es képviselők – a bizalmi szavazásnak nevezett színjáték során” sem legitimálhatták a hatalmát.

„A józan ész alapján ráadásul jogi értelemben sincs, hiszen a köztársasági elnök megválasztására nyáron, vagy legkorábban májusban kerülhet sor - tekintettel arra, hogy meddig tart a jelenlegi elnök mandátuma.

Ha ezt megpróbálnák a szocialisták, ezzel minden erkölcsi határt átlépnének. Azt gondolom, hogy ebben az esetben a magyar népnek joga van arra, hogy ezt megakadályozza, és nekünk, demokrata képviselőknek pedig kötelességünk a népet ebben segíteni” – fűzte hozzá.

A Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatosan Semjén Zsolt úgy fogalmazott:„Nem tudom elhessegetni magamtól azt a gondolatot, hogy a jelenlegi kormány tudatosan játszik egy magyar-cigány etnikai konfliktusra, gondolván, hogy ez felülírja a kormányzás csődjét, a gazdasági és szociális válsághelyzetet. Ez persze az országgal szembeni legmélyebb cinizmus és felelőtlenség”.

Mint mondta: „ahhoz, hogy a helyzetet megértsük, világosan kell látni a probléma gyökerét. A magyar állam az MSZP-SZDSZ-kormány idején gyakorlatilag megszűnt ellátni a legalapvetőbb funkcióit. (…)Az állam feladata, hogy megóvja az embereket attól, hogy összetörjék az autóját, megverjék, kirabolják, ellopják a kis veteményét, és büntesse meg mindazokat, akik ezeket elkövetik. Az állam kötelessége, hogy megvédje az áldozatot, akár cigány, akár nem, és megbüntesse a bűnöst, akár cigány, akár nem”.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke hangsúlyozta annak ellenére elfogadhatatlannak tartja, hogy egy párt képviselőit, szimpatizánsait atrocitások érjék egy pártrendezvényt követően, s a rendőrség ne védje meg őket, hogy a Jobbik politikai ellenfelük, s kijelentéseikkel messze nem ért egyet. „Olyan nincsen, hogy akár cigányok, akár bárki más megfélemlíthessen embereket, akik a törvényben biztosított jogaikkal élnek” – tette hozzá.

„Mint a frakciószövetség társelnöke arról szeretném biztosítani az embereket, hogy a Fidesz-KDNP-kormány nem fogja tűrni, hogy felfegyverzett bandák autókat törjenek szét, embereket fenyegessenek meg és bántalmazzanak, de azt sem, hogy neonáci felvonulások legyenek az országban” – jelentette ki.  

Az interjú teljes szövege itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!