„Ezen az áron, így nem” kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól – jelentette be a Fidesz-KDNP pártszövetség döntését Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A Fidesz-KDNP frakciószövetség sárvári tanácskozásán ezért arra hatalmazta fel a kabinetet, hogy egy alternatív IMF/EU-tárgyalási javaslatot hozzon tető alá a következő napokban, „ezen fogunk dolgozni” – közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor mindezzel a Magyar Nemzetben megjelent IMF-kölcsönfeltételekre utalt, amelyek egy részét - így a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzösszegeket – ő maga is felsorolta a közösségi oldalon közzétett videoüzenetben.
Közölte: „az IMF és az EU Magyarországnak felkínált kölcsönével szemben támasztott feltételeit” a kormánypárti képviselőcsoport is végigvette Sárváron, „van tehát tudásunk most már arról, mit várnak tőlünk azok, akiktől egy biztonsági, pénzügyi garanciát szeretnénk igénybe venni”.
„A lista hosszú, a sajtóban olvasható” – jegyezte meg. Ezek a lépések viszont nem érdekei Magyarországnak, „ezért a frakcióülés arra az álláspontra helyezkedett, én személyesen is ezzel a véleménnyel értek egyet, hogy ezen az áron, így nem” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség sárvári tanácskozásán ezért arra hatalmazta fel a kabinetet, hogy egy alternatív IMF/EU-tárgyalási javaslatot hozzon tető alá a következő napokban, „ezen fogunk dolgozni” – közölte a kormányfő.
A Magyar Nemzet mai számában írt arról, hogy megismerték a kormánypárti képviselők az IMF követeléseit, a honatyák szerda este Sárváron kaptak tájékoztatást a feltételekről.
A lap szerint az IMF követelései a következők: nyugdíjcsökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, családipótlék-csökkentés, személyijövedelemadó-emelés, privatizáció, utazási kedvezmények csökkentése, bürokrácialeépítés, általános, értékalapú ingatlanadó, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, bankadó eltörlése és pénzjuttatás a bankszférának.
Ezen túl a megállapodás akadálya lehet a jegybanki tranzakciós adó, amely az Európai Központi Bank szerint veszélyezteti a magyar jegybank függetlenségét.
A Magyar Nemzet azt írta: a kemény feltételek ellenére Orbán Viktor miniszterelnök bízik abban, hogy ősszel megegyezéssel zárulnak az IMF/EU-hiteltárgyalások.