Nem lehet a jog és az emberek ellen kormányozni – így értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Rétvári Bence országgyűlési képviselő az Alkotmánybíróság (AB) azon döntését, mellyel alkotmányellenessé nyilvánította az új polgári törvénykönyv (Ptk) hatálybaléptetéséről szóló jogszabály egyes rendelkezéseit.
A (Ptk.) hatálybaléptetéséről szóló jogszabály egyes rendelkezéseit. Az AB az új Ptk. két lépcsőben – ez év május 1-jén, illetve jövő január 1-én – történő hatálybaléptetését a jogbiztonság sérelme miatt minősítette alkotmányellenesnek. Az alapvető magánjogi kódex május 1-jén életbe lépő első két könyvének az alkalmazására való felkészüléshez a törvényhozó által biztosított hatvannapos időtartam kirívóan rövid – állapították meg.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: várható volt az Alkotmánybíróság döntése, szinte minden jelentős szakmai kör ezt jósolta. A részleges hatályba léptetés, amivel a kormány próbálkozott, „fából vaskarika” – összegezte pártja álláspontját.
Rétvári Bence emlékezetett rá, hogy a Ptk. gyors bevezetése ellen, nemcsak a jogalkalmazók, és a szakma képviselői,de még az előkészítéssel foglalkozó jogtudósok is tiltakoztak.
Mint mondta: a jog és az emberek ellen nem lehet kormányozni. Kijelentette: a következő időszakban sokkal szélesebb konszenzus és egység alapján születnek majd meg az ilyen nagy horderejű döntések.