Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Magyar Távirati Iroda megkeresésére elmondta: legyen szó sztrájkról vagy tüntetésről, a diákok véleménynyilvánítási jogát és szabadságát korlátozni semmilyen módon nem lehet. Fontos, hogy a fiatalok félelem nélkül vállalhassák véleményüket, emiatt hátrány nem érheti őket. A hvg.hu szerint a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban Balatonalmádiban adatokat gyűjtöttek a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről.
Az államtitkár hangsúlyozta: a mindenkit megillető demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása mellett az államtitkár akkor is kiáll, ha a demonstrációkon olykor az emberi méltóságot sértő kijelentések és rigmusok hangzanak el, s ha éppen a kormány gyors reagálása, tárgyalási készsége miatt a megmozdulás értelmetlennek, céltalannak tűnik.
Hoffmann Rózsa a Balatonalmádi esettel kapcsolatban az államtitkár tájékoztatást kért.
A hvg.hu beszámolója szerint az intézményben tájékozódtak a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről, és jegyzőkönyvezték az általuk elmondottakat. A szülők a portálnak azt mondták, hogy a gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, és arról faggatták őket, beszélnek-e meghirdetett sztrájkról, a tanárok buzdítják-e őket arra, a keretszámok szóba kerülnek-e közöttük. Az összegyűjtött válaszokat szerdán el kell küldeniük a Veszprém Megyei Kormányhivatalba – írta a hvg.hu.
Péterfalvi Attila szerint a pedagógusnak nincs joga arra, hogy bármilyen kérdésben nyilatkozattételre hívja fel a gyerekeket és véleményüket rögzítse.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke hangsúlyozta: a hatóság nem döntött még arról, hogy indítanak-e vizsgálatot az ügyben, mérlegelni fogják ugyanis az összes körülményt, és kérdés, hogy érkezik-e beadvány. Erre tekintettel a hatóság elnöke jelezte, hogy nem a konkrét ügyről, hanem általánosságban fejti ki véleményét.
Szerinte az normális dolog, hogy az iskolában egy osztályfőnöki órán a tanár a diákokkal aktuális ügyekről, akár kormányzati intézkedésekről, törvényekről beszélget, és nem minősül adattovábbításnak, ha a tanárt ezután felhívják telefonon valamelyik hivatalból és ő elmondja a leszűrt következtetéseket, például hogy a diákok többsége mit gondol az adott ügyről.
Péterfalvi Attila ugyanakkor kijelentette: arra azonban nincs joga a pedagógusnak, hogy nyilatkozattételre hívja fel a gyereket, az meg pláne nem megy, hogy a beszélgetéseken elhangzottakat rögzíti.