Minden gyermek egyformán fontos, akármilyen családmodellben él – a KDNP ezt tartotta szem előtt a törvényalkotásnál. Nem pártok közötti vita, hanem szakmai vita folyik a köznevelései törvényről – jelentette ki Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az M1 Ma reggel című műsorában. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, hogy ez nem Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, hanem a kormány előterjesztése.
A politikus azt mondta: úgy érzi, a törvényjavaslat sok értéket hordoz, nagy változtatásokat is tesz, ezért érkezett hozzá sok módosító javaslat. Hangsúlyozta: alapjában véve támogatják a törvénytervezetet, mert az olyan irányt jelöl meg, ami kívánatos.
Mi a magyar valósághoz alkalmazkodtunk – válaszolta Harrach Péter arra a kérdésre, milyen elvek mentén alkották meg a családjogi törvény tervezetét. Az egyik legfontosabb elvnek nevezte azt, hogy minden gyermek egyformán fontos, akármilyen családmodellben él.
Értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke bírálta a tervezet egyik passzusát, mely a gyermek a szülő iránti felelősségét rögzíti. Mint mondta, a vonatkozó részt szinte szó szerint vették át az 1997-es gyermekvédelmi törvényből, melyet a Horn-kormány idején alkottak. Ebben a gyermek jogait rögzítik, és természetesnek nevezte, hogy kiegészítették ezt a gyermek kötelezettségeivel. Úgy fogalmazott: aki ezt nem érti, nem érti a család lényegét. Arra a felvetésre, hogy a jogszabály nem szankcionál, azt mondta: egy törvényben nem csak azt kell rögzíteni, ami büntetendő.
Arra a kérésre, hogy definiálja a család fogalmát, a kereszténydemokrata politikus annyit mondott: a család az egészséges felnőtté válás lehetőségét adja meg a gyereknek, és biztonságot a felnőttnek.