Nem romlanak a közoktatási pozíciói

Nem romlanak a közoktatási pozíciói a jövő évi költségvetésben – mondta Hoffmann Rózsa, miután a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével találkozott a fővárosban. Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: várhatóan 2012-ben is ugyannyi pénzből lehet majd gazdálkodni, mint az idén. A megbeszélést úgy értékelte, hogy bár a szakszervezet és az államtitkárság között vannak vitás kérdések, a megbeszélésről jó érzéssel távozik, mert az oktatásügy iránt felelősséget érző körrel beszélt.

Nem romlanak a közoktatási pozíciói a jövő évi költségvetésben – mondta Hoffmann Rózsa, miután a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével találkozott a fővárosban. Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott, hogy várhatóan a jövő évben is ugyannyi pénzből lehet majd gazdálkodni, mint az idén. Jelentős növekedésre nem lehet számítani, de olyan szempontból ez nyereségnek tekinthető, hogy idén 22 ezerrel kevesebb diák ül be az iskolapadba. Hozzátette: az, hogy 2013-ra mi érhető el, a következő nyolc-tíz hónapban dől el.
    
Hoffmann Rózsa megerősítette, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése egy időben történik majd az új típusú munkaidő-elszámolással, amelynek értelmében a tanároknak kötelezően 32 órát kellene az iskolákban tölteniük. Az életpályamodell alkalmazásához évente 160 milliárd forint többletpénzre lesz szükség, a modellt 2013 szeptemberében szeretnék bevezetni, de a mikor és a mennyi kérdésre az egész kormánynak kell válaszolnia. A kormány pontosan tudja, hogy erre szükség van, és a szándék megvan a bevezetésre, de jelen pillanatban a gazdasági világválság miatt sok a bizonytalan tényező. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, hogy Magyarország eddig kilábalt minden súlyos bajból, de a vész még nem múlt el.

Az oktatási államtitkár elmondta, kedden, de legkésőbb szerdán nyilvánosságra hozzák a köznevelés új rendszeréről szóló koncepciót, majd ezt követően országjárás kezdődik a javaslat megismertetésére. A megbeszélést úgy értékelte, hogy bár a szakszervezet és az államtitkárság között vannak vitás kérdések, a megbeszélésről jó érzéssel távozik, mert az oktatásügy iránt felelősséget érző körrel beszélt. Mint mondta, nem ez volt az utolsó találkozás, a szakszervezetekkel egyeztet még.

Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva elmondta: minden felsőoktatási hallgatóval, akinek a képzését az állam fedezi, szerződést kívánnak kötni a jövőben, a feltételeket azonban még ki kell dolgozni, erről az új felsőoktatási törvény rendelkezik majd.
    
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, partnerek kívánnak lenni abban, hogy olyan iskolarendszer jöjjön létre, amelyben az intézmények biztonságosan működnek, a pedagógusok munkahelye nincs veszélyben, és megfelelő a finanszírozás. Ugyanakkor az érdekvédő komoly szakmai vitákra számít az elkövetkezőkben többi között a munkaidő-elszámolásnál. A heti 32 óra benntartózkodás magában rejti, hogy többet is kell dolgozni a megemelt bérért, és olyan egyéni foglalkozásokat, fejlesztéseket, korrepetálásokat is el kell végezni, amelyek eddig beszámítottak a kötelező óraszámba, vagy túlórapótlék járt értük.Mint elmondta, idő hiányában nem sikerült tisztázni az intézmények fenntartóinak kérdését, ebben sok a bizonytalanság. Hozzátette: az egész napos iskola bevezetését ugyanakkor támogatni tudják, ha megvannak a személyi és tárgyi feltételek. Az érdekvédő elmondta, az államtitkár cáfolta, hogy a pedagógusok óraszáma a mostani 22-ről 24-re emelkedne, és hogy a gimnáziumi férőhelyek számát 40 százalékkal csökkentenék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!