Az üzemanyagtöltő állomásokon továbbra is lehessen dohánytermékeket vásárolni – indítványozza Aradszky András, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító indítványában.
Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat szerint dohánytermék-kiskereskedelem más üzletben is folytatható, ha az üzletet az üzemanyag-töltőállomás működteti, és a dohánytermékeket az üzletben a többi terméktől elkülönítve, zárt szekrényből szolgálják ki.
A képviselő indoklása szerint a Magyarországon átutazók rendszerint az üzemanyag-töltőállomásokon szerzik be az üzemanyag mellett az egyéb igényeiket szolgáló termékeket, köztük a dohányterméket is.
Amennyiben ez a beszerzési lehetőség megszűnik, az átutazó fogyasztók nem fogják vállalni a többi között időveszteséggel járó egyéb beszerzés kényelmetlenségét, úgy tervezik majd dohánytermék – vásárlást, hogy a magyarországi átutazásra már legyen megfelelő mennyiség.
Ezáltal az üzemanyag-töltőállomásokon a kieső dohánytermék-forgalom a teljes dohánytermék-értékesítés csökkenését fogja eredményezni. Ez azzal jár, hogy a dohánytermékek-forgalmához kapcsolódó állami adóbevételek is csökkennek – fejtette ki.