A nemzetállamok a jövőben sem veszítenek jelentőségükből

Egy magyar, egy bajor – semmi vita címmel jelent meg közös interjú Orbán Viktor magyar és Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában.  Az interjú bevezetőjében kiemelték, hogy a kormányfők nézetei között meglepő azonosságok vannak, és véleményük csak az euró ügyében tér el jelentősen. Orbán Viktor kijelentette: a radikális erők előretörése  a munkájukat nem jól végző politikusok hibája, és nem a választóknak kell szemrehányást tenni.

Az európai válság mélységét firtató kérdésre Horst Seehofer kiemelte: az EU kihívások előtt áll, de ha a nagy feladatokra összpontosít, és kevésbé a bürokráciára, akkor új korszak kezdődhet.

Orbán Viktor szerint súlyos szellemi válság tapasztalható, hiszen Európa erőn felül költ szociális kiadásokra, részaránya a világgazdaságban pedig csökken, de még mindig azt hisszük, hogy Európában van a legnagyobb dinamika. Az igazság beismerése nehezen megy, holott ez a helyes gazdaságpolitika előfeltétele, és a szembenézés hiánya az egyik oka annak, hogy a kormányok sorra veszítik el a választásokat.

A radikális erők előretöréséről radikális álláspontom van: ez a munkájukat nem jól végző politikusok hibája, és nem a választóknak kell szemrehányást tenni – tette hozzá.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a radikalizmus ellen a jó politika a legjobb védelem, az új Európai Bizottságtól a stabilitás politikájának folytatását várja, hitelből finanszírozott növekedésösztönzésről pedig szó sem lehet.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte: minden tagállamnak el kell végeznie házi feladatát, és az EU-nak nem szabad kettős mércét alkalmaznia. Ezek kényelmetlen igazságok, de csak erre lehet jó jövőt építeni – fűzte hozzá.

Az euró helyzetére vonatkozó kérdésre a magyar kormányfő azt mondta, hogy az euróövezeti csatlakozás gondolata jelenleg kevéssé vonzó, és az övezeten kívüli uniós országok gazdasága erősebben növekedik. Az euró projektje elakadt, jövője nyitott – jelentette ki. Szavaira reagálva a bajor kormányfő kiemelte: az euró megmarad.

Az euróra épülő költségvetési, gazdasági és politikai unió gondolatával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: egyelőre bizonyításra vár, hogy lehetséges teljes politikai egyetértés az euróövezetben. Kiemelte, hogy a nemzetállamok a jövőben sem veszítenek jelentőségükből.

Az interjúban mindketten Nagy-Britannia EU-tagsága mellett foglaltak állást. Orbán Viktor a bajor miniszterelnökkel egyetértve azt mondta, hogy az EU valóban zseniális találmány, és a britek nélkül megváltozna az EU koncepciója és értelme.

Az EU értékeivel kapcsolatban Orbán kijelentette: számunkra az EU ugyanazt jelenti, mint a demokrácia. Hozzátette, hogy a demokrácia eredeti formájáról beszél, amelyben a fogalom jelentése az, hogy „a néptől, a nép által, a népért”.

Kiemelte: nem híve annak, hogy jelzővel lássák el a demokrácia kifejezést, mert úgynevezett népi demokráciában született, és most is vannak jelzős szerkezetek, amelyek gyanakvóvá teszik, például a liberális demokrácia, amelynek ugyan rengeteg követője van Európában, de szerinte felmerül a kérdés, hogy nem vezet-e nem-demokratikus liberalizmushoz.

„Nekem elég a demokrácia” – szögezte le, megjegyezve, hogy ha feltétlenül kell valamit kapcsolni a kifejezéshez, akkor legyen az a német szabadságpárti (freiheitlich) fogalom.

Az európai és amerikai bírálatokat említő kérdésre Orbán Viktor megjegyezte, hogy a tények sajnos senkit nem érdekelnek, hiszen az alaptörvény vizsgálata révén nincs még egy olyan ország, amelyet az EU-bizottság behatóbban világított volna át a demokratikus alapértékekkel összefüggésben, mint Magyarország.

A korrupcióval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a zéró tolerancia elvét követi, és az a jó ország, ahol nincs korrupció. Hozzátette: ilyen országot sajnos nem ismerek, de nem szabad feladni ezt az eszményt.

Az Egyesült Államok bírálatát nagyon komolyan vesszük, és vizsgáljuk az összes adatot, amelyeket az esetekkel kapcsolatban rendelkezésünkre bocsátottak – mondta Orbán Viktor.

Horst Seehofer hozzáfűzte: az is a tényekhez tartozik, hogy Orbán Viktort a magyarok több alkalommal demokratikus választáson legitimálták.

Orbán Viktor hozzátette: egzotikus állatfajnak számít, hiszen hatszor indult a miniszterelnöki tisztségért, háromszor győzött, háromszor veszített, és a jövőben is fog veszíteni és nyerni. A kormányfők legtöbbször egy elveszített választás után távoznak a politikából, ami nem helyes, mert a politika „a haza szolgálata, amit ellenzékben is folytatni kell” – fejtette ki.

Az ukrán válsággal kapcsolatban Orbán hangsúlyozta, hogy Magyarország a német külpolitikát tartja irányadónak, és az EU-nak fel kell készülnie arra, hogy Ukrajna sok pénzbe fog nekünk kerülni. Horst Seehofer egyebek között hozzátette, hogy Ukrajna támogatása a békét és az EU gazdaságát tekintve "jól befektetett pénz".

Arra a kérdésre, hogy mennyi populizmusra van szüksége választási sikereihez az abszolút többséggel kormányzó konzervatív CSU vezetőjének, illetve a kétharmados többséggel rendelkező magyar kormányfőnek, Seehofer azt mondta, hogy az embereket szolgáló sikeres politikát kell folytatni, és egy mikrogramm populizmus sem kell. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy csak a megfelelő hangot kell megtalálni és tisztelni kell az embereket, populizmusra nincs szükség.

Seehofer hozzátette: fontos, hogy a sajtó közvetítse a tényeket. Orbán megjegyezte: éppen a sajtónak van szüksége populizmusra, hogy az emberek megvegyék az újságokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!