Nemzetellenes a Haza és Haladás családi adókedvezmény-elvonása

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint dilettáns, család- és nemzetellenes a Haza és Haladás Egyesület családi adókedvezményre vonatkozó javaslata, megvalósulása esetén Bajnai Gordonék mintegy 90 milliárd forintot vennének el éves szinten a gyermekes családoktól és 15 milliárd forintot a nagycsaládosoktól – jelentette ki Pálffy István, a párt frakciószóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: Bajnai Gordon csapatának indítványa – egyebek közt – azt tartalmazza, hogy a családi adókedvezmény a legjobban keresőknél csak egy sávhatárig lenne elérhető, és ezt négyszázezer forintban határoznának meg.   

A javaslat megvalósulása esetén mintegy 90 milliárd forintot vennének el éves szinten a gyermekes családoktól és 15 milliárd forintot a nagycsaládosoktól. Az indítvány nem a gazdagokat sújtja, hanem a háromgyermekes középkereső családokat, és veszélyes a népesedési folyamatra – hangsúlyozta Pálffy István.   

A KDNP országgyűlési képviselőjének számításai szerint most egy háromgyermekes családnak, ha 500 ezer forintot keres, nem kell adót fizetnie. Bajnai Gordon a 400 ezer és az 500 ezer forint közötti adóköteles jövedelem után ettől a családtól elvenne havi 24 ezer forintot, azaz évi mintegy 300 ezer forintot.   

Bajnai Gordon család és család között tesz különbséget, gyermek és gyermek között differenciál, és leginkább a nagycsaládokat fenyegeti, a harmadik gyermek vállalását gyakorlatilag ellehetetleníti – jelentette ki a frakciószóvivő. Az intézkedés bevezetése esetén a  gyermeklétszám és az adóbevételek drasztikus csökkenésével, és a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával kellene számolni – figyelmeztetett a várható következményekre.     

Pálffy István a Haza és Haladás Egyesület javaslatával szembeállította a KDNP kezdeményezését, amely egy háromgyermekes, 500 ezer forintos bevétellel rendelkező, egykeresős család számára plusz 19 ezer forintot jelentene havonta. Ezek a családok az adókedvezményt teljes körűen ki tudnák használni, ha 2014 januártól életbe lépne a KDNP javaslata - tette hozzá, közölve: a kezdeményezésről még a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárcával elkezdődtek az egyeztetések és a háttérszámítások, jelenleg a részletek kimunkálása folyik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!