Nemzeti gyásznap lesz vasárnap

A párizsi merényletek miatt megerősítették Magyarország védelmét, a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, a Fidesz tisztújító kongresszusát pedig elhalasztják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornán. Nehéz megszólalni is, a legfontosabb, hogy együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a francia népnek és a francia köztársasági elnöknek – kezdte nyilatkozatát a miniszterelnök.

A kormányfő kifejtette: az operatív törzs szombat reggeli ülésén megerősített biztonsági intézkedéseket léptettek hatályba, amit az emberek tapasztalni is fognak például közlekedési csomópontoknál, pályaudvarokon, repülőtéren.

„Ez jár némi kényelmetlenséggel, arra kérem az embereket, hogy megértéssel és türelemmel fogadják mindezt, mert szükséges a biztonságunk megerősítése” – mondta Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: a magyarországi terrorveszély B szintjét százszázalékos működésbe hozták. Így több rendőr és katonai rendész lesz az utcán, megerősített fegyverzettel.

Az eseményeket értékelik, és ha kell, újabb intézkedéseket hoznak, mert a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága – mondta a miniszterelnök.

Bejelentette azt is, hogy a kormány vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett.

A vasárnapra tervezett Fidesz-kongresszust elhalasztják egy későbbi időpontra, amit Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azzal magyarázott, hogy egy pártkongresszus mindig ünnep, és ebben a helyzetben nem lehetséges ünnepelni.

A vasárnapi budapesti magyar-norvég labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban azt mondta: a meccs biztonsági kérdéseiről már tárgyal a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Belügyminisztérium, az UEFA döntésétől függ, hogyan rendezik meg a találkozót.

Arra a kérdésre, van-e bármilyen jelzés arra, hogy esetleg Magyarország is terrorcselekmény célpontja lehet, a kormányfő azt válaszolta: kizárni semmit sem lehet, „jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan adat, ami közvetlen veszélyt jelezne, de ez bármikor megváltozhat”. „Abszolút biztonságos helyzet nincs, a körülményekhez képest lehetséges legnagyobb biztonságot kell megteremtenünk” – mondta Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!