Nemzeti gyásznappal emlékeztünk '56 leverésére

Ma hiányzik a nemzeti egység, amihez többek között a normák megtartása szükséges – mondta Harrach Péter az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján, a Jutadombi Katonahősök Emlékművénél tartott koszorúzáson. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kora délután a Terror Háza Múzeum előtt emlékezett meg a hősökről. A Parlamentben délelőtt adták át a Mindszenty Emlékérmet, az elismerést Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kapta. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új köztemetőben koszorúzott.

Ma hiányzik a nemzeti egység, amihez többek között a normák megtartása szükséges, és az is, hogy egy erős politikai erő kezet nyújtson saját ellenzékének – mondta Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján, a Jutadombi Katonahősök Emlékművénél tartott koszorúzáson.

Az alelnök az emlékműnél elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy tisztelettel kell gondolnunk a forradalom hőseire, többek között azért, mert ők tudták, hogy mi az a hazaszeretet és a nemzeti egység. Harrach Péter szerint ma ezeket a fogalmakat vissza kell vinni az iskolába, hogy a fiatalok újra megtanulhassák mindezt. Az alelnök szólt arról is, hogy a hazát nem a különböző katonai szövetségek fogják megvédeni, hanem a magyar katonák, s talán eljön az az idő amikor nem név szerint lehet ismerni a katonákat.
   
A katonai emlékműnél beszédet mondott Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnokhelyettese is, aki emlékeztetett: összesen 24 honvédet végeztek ki a forradalom leverése utáni megtorlásokban, a kivégzettek közül nyolcan nyugszanak a jutadombi emlékműnél. Ezeknek a katonáknak az volt a bűnük, hogy 1956. november 4-én a Jutadombon győztes csatát vívtak a szovjet gépesített hadtest és az ÁVH-s különítmény ellen.

+

A Parlamentben délelőtt adták át a Mindszenty Emlékérmet, az elismerést Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kapta. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint szükség van az erkölcsi megújulásra,  a gyógyulásra, Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek pedig a lélek gyógyító orvosa. Úgy fogalmazott: az érsek ma Magyarországon a keresztény megújulás érdekében dolgozik az egyház munkatársaival.

Bábel Balázs érsek megköszönve az elismerést azt mondta: 1956. november 4-ike komor gyásznap a magyar történelemben. Mindszenty József bíborost a XX. század legemblematikusabb egyházi alakjának nevezte, kiemelve: élete azt is tanítja, hogy az egyház időszerűsége sokszor az időszerű ellenállásban van. Mint mondta, Mindszenty minden üldözött mellett kiállt, majd a szétszórt magyarságot kereste a világban. Várat még magára boldoggá avatása – tette hozzá. Bábel Balázs érsek szerint majdnem hasonló helyzetben van az ország, mint 1956-ban volt, talán az épületek nem romosak, de a lelkek annál inkább.

+

Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján a rákoskeresztúri Új köztemetőben koszorúzott. Az államfő először a központi emlékműnél helyezett el koszorút, majd Nagy Imre, mártírhalált halt miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál rótta le kegyeletét. Sólyom László ezt követően virágcsokrot helyezett el a forradalom vezető személyiségeinek, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza politikus, újságíró, Maléter Pál volt honvédelmi miniszter és Szilágyi József egykori miniszterelnökségi titkár nyughelyénél. A köztársasági elnök végül a 298-as parcellánál azokra emlékezett, akik mártírhalált haltak és ismeretlen helyen nyugszanak.

+

A fővárosi Mátyás-templomban délután öt órától szentmisét tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc elesettei és a megtorlás áldozatai emlékére, míg a központi ünnepség este 6 órakor ér véget a Kossuth téren.

Debrecenben a szabadságharc áldozatainak emlékére a város több pontján koszorúzást tartottak. Pécsen az Aradi vértanúk útján állított kopjafánál koszorúztak, és ott felavatták a pécsi áldozatok emléktábláját is.

Az október 23-án kezdődött központi programsorozat zárónapján katonai tiszteletadás mellett koszorúzási ünnepséget tartottak a Hősök terén. A megemlékezésen részt vettek a közjogi méltóságok, az 56-os szervezetek és a magyarországi egyházak képviselői is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!