A Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja a közigazgatás utánpótlásának biztosítása

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásának célja, hogy a közigazgatási-, a rendészeti-, a katonai- és a nemzetbiztonsági felsőoktatás a közszolgálati életpályák valós igényeinek megfelelően, a közszolgálat ágazatirányítóinak szoros szakmai felügyelete mellett működjön – mondta Rétvári Bence. Hozzátette: az egyetem fenntartói jogait az alapításról szóló törvény a közigazgatásért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek fenntartói testületének kezébe adja

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja a közigazgatás tisztviselői, a hon- és rendvédelmi szervek tiszti utánpótlásának biztosítása, valamint az egységesülő közszolgálati életpályák közti átjárhatóság megteremtése. Rétvári Bence hozzátette: az egyetem fenntartói jogait az alapításról szóló törvény a közigazgatásért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek fenntartói testületének kezébe adja.
    
A közigazgatási-, rendészeti- és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslat célja az is, hogy a közigazgatási-, a rendészeti-, a katonai- és a nemzetbiztonsági felsőoktatás a közszolgálati életpályák valós igényeinek megfelelően, a közszolgálat irányítóinak szoros szakmai felügyelete mellett működjenek. Ehhez a törvényjavaslat megteremti a közigazgatási-, a rendészeti- és a katonai felsőoktatás világos jogi kereteit. Az egyetem sajátossága, hogy a rendvédelmi és honvédelmi szolgálatok feladatait is kiszolgálja, a tisztviselőjelöltek képzésével pedig bekapcsolódik a közigazgatási feladatellátás személyi centrumába.
    
A foglalkoztatási jogviszonyok tekintetében megmarad a civil (közalkalmazotti) és a hivatásos foglalkoztatás, vagyis a szolgálati jogviszony is az egyetem állományában. Az oktatókkal és kutatókkal szembeni sajátos hivatásetikai követelmény, hogy a munkahelyen pártpolitikától mentes magatartást kötelesek tanúsítani. Az egyetemi jogviszony feltétele a büntetlen előélet, de speciális életkori előírások és etikai követelmények is szükségesek, így például tartózkodni kell a politikai tevékenységtől.
    
Az egyetem gazdálkodására és finanszírozására vonatkozó szabályok meghatározására a kormány kap felhatalmazást. Az egyetem egységes KIM fejezeti költségvetése mellett a három fenntartó kivételesen céltámogatást biztosíthat – mondta el a törvényjavaslat parlamenti expozéjában Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!