A nemzetiségek megmaradása a cél

A magyarországi nemzetiségek költségvetési támogatásának jövő évi növelésével a kormány fő célja, hogy megmaradjanak a nemzetiségek – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Soltész Miklós azzal kapcsolatban, hogy 2016-ban a nemzetiségi terület támogatása több mint nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre – kétmilliárd forinttal több, mint az idén -, azt mondta: három év alatt szinte megduplázódott a nemzetiségek támogatása. A fő cél a nemzetiségek megmaradása anyanyelvük, iskoláik, kultúrájuk megőrzésén keresztül – hangsúlyozta az államtitkár.

Közlése szerint a többlettámogatáson belül a legfőbb csoport a települési és a megyei nemzetiségi önkormányzatok támogatása. Szintén nagy részt tesz ki a nemzetiségi civil szervezetek pályázati támogatásának emelése. Egy további fontos terület, amelyen óriási elmaradások halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben: a nemzetiségi oktatási, kulturális vagy egyházi intézmények fenntartásához szükséges támogatás – emelte ki.

Soltész Miklós kitért arra: a támogatás egy részének szétosztásáról az államtitkárság, a nemzetiségi szószólók és a nemzetiségi önkormányzatok közösen döntenek. Vannak „hirtelen felmerülő nagyobb beruházások", ezeket a nagyobb célokat a többi, nem érintett nemzetiség is támogatja, mert tudják, hogy „rájuk is sor kerül" – hangsúlyozta. Példaként említette a szekszárdi német nyelvű színház, illetve a bolgár ortodox templom 2016-ban esedékes felújítását. Tájékoztatása szerint jövőre erre a területre is többet szánnak.


 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!