A nemzetközi média egyoldalúan számol be a magyarországi eseményekről

A nemzetközi média egyoldalúan mutatja be a migrációs válsággal kapcsolatos magyarországi eseményeket és intézkedéseket – mondta Szijjártó Péter a BBC-nek. Példaként említette a röszkei incidenst, ahol a magyar rendőröket egy másik ország területéről órákon keresztül dobálták kövekkel, a rendőrség csak ezután használt vízágyút és könnygázt. „A riportokban azonban csak az szerepel, hogy a magyar rendőrök könnygázt vetettek be, de az nem, hogy miért (...)."

A külgazdasági és külügyminiszter a BBC televízió HardTalk című – Nagy-Britanniában péntek hajnalban sugárzott – politikai interjúműsorában a röszkei határátkelőnél lezajlott incidensről elmondta: a magyar rendőröket egy másik ország területéről órákon keresztül dobálták kövekkel, betondarabokkal, magyar rendőröknek okozva sérüléseket, és a rendőrség csak ezután használt vízágyút és könnygázt. „A riportokban azonban csak az szerepel, hogy a magyar rendőrök könnygázt vetettek be, de az nem, hogy miért (...). Úgy gondolom, hogy ez nagyon-nagyon inkorrekt (magatartás) Magyarországgal szemben" – tette hozzá.

Kijelentette: egyértelműen úgy érzi, hogy Magyarország ellen nemzetközi médiakampány folyik.

Arra a riporteri felvetésre, hogy Werner Faymann osztrák kancellár minapi kijelentése szerint „a kontinens legsötétebb korszakának emlékét idézte", amikor menekülteket vonatra helyeztek abban a hitben hagyva, hogy „teljesen máshova" fognak majd utazni, Szijjártó Péter azt mondta: ez is nagyon igazságtalan kijelentés volt.

A magyar külügyminiszter szerint olyan emberekről volt szó, akik megszállták Budapest legfontosabb pályaudvarát és egyéb fővárosi közterületeket, jóllehet ha a menekülteket fogadó központokba mennek, ott ivóvizet, élelmet, orvosi ellátást kaptak volna.

A Szerbia felől érkezők menedékjogi folyamodványainak magyarországi elbírálását kritizáló véleményekről Szijjártó Péter azt mondta: Szerbia biztonságos ország, ahol senkinek az élete nincs veszélyben. Igennel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy Magyarország ezt önállóan eldöntheti-e. A külügyminiszter hangsúlyozta: Szerbia EU-tagjelölt ország, és az Európai Unió nyilvánvalóan nem folytatna csatlakozási tárgyalásokat olyan országgal, amelyik nem biztonságos.

Szijjártó Péter visszautasította a magyar kormány menekültügyi politikájának olyan értelmezését, amely szerint Magyarország csak a keresztény menekülteket látja szívesen, a muszlimokat viszont fenyegetésként kezeli. „Ez egyszerűen nem igaz (...). Ha valaki menekült, annak menedéket nyújtunk, de a döntést nem érzelmi alapon hozzuk meg, hanem tények alapján" – hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország gazdasági migránsokat nem tud fogadni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!