Név szerinti szavazást a 13. havi nyugdíjról!

Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz és a KDNP  az Országgyűlésben a 13. havi nyugdíj elvételéről – jelentette be Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján. Mint mondta, ily módon mindenki számára egyértelművé válik, hogy a szocialista és szabad demokrata politikusok a nyugdíjasokat, vagy a Bajnai-kormány illegitim döntését támogatják. A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője egyúttal a kereszténydemokraták nevében megköszönte a pécsieknek a vasárnapi részvételüket a polgármester-választáson.

Soltész Miklós hangsúlyozta, a megszorítások és az adóemelések legnagyobb vesztesei közé tartoznak a nyugdíjasok, az az illegitim kormány, amely a megszorításokat kezdeményezi – s a jelek szerint végre is hajtja –, a családok mellett az idős embereket is a reménytelen helyzetbe hozza.

Bajnai Gordon – aki a Gyurcsány-kormány minisztereként az egyik felelőse az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikájának – úgy veszi el a nyugdíjasoktól járandóságukat, hogy arra sem erkölcsi-, sem társadalmi felhatalmazása nincs. A 13. havi nyugdíj elvonása átlagosan 8 százalékkal csökkenti a nyugdíjak értékét, s ez a legtöbb nyugdíjas számára elviselhetetlen gondokat fog okozni – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.

Emlékeztetett arra, hogy a 13. havi nyugdíjjal 2002-ben választást nyertek a szocialisták, most pedig ugyanezzel a lendülettel 7 év elteltével visszaveszik ezt a juttatást. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy a 2002-es ígéret már önmagában hazugság volt, hiszen a 13 havi nyugdíj nevével ellentétben csak négy év alatt érte el az egy havi járandóság összegét.

Soltész Miklós kitért arra is, hogy az MSZP 2006-ban a nyugdíjkorrekciós törvénnyel ismét választást nyert, most azonban a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót áttolják 2010-re, így 970 ezer nyugdíjastól átlagosan 22 ezer forintot vesznek el. Emellett – folytatta – a rokkantnyugdíjasok esetében teljes mértékben megszüntetik a 2010-re tervezett nyugdíjkorrekciót, amivel mintegy 540 ezer embertől átlagosan 60 ezer forintot vesznek el.

A kereszténydemokrata politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy milliárdos – arról szónokolva, hogy az ország helyzete szerint együtt sírunk együtt nevetünk – elveszi a nyugdíjasok törvénybe foglalt, illetve választási programban beígért juttatásait.

Soltész Miklós bejelentette, hogy a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt az Országgyűlésben név szerinti szavazást kezdeményez a 13. havi nyugdíj elvételéről. Mint mondta, ily módon egyértelműen kiderül majd, hogy a szocialisták és a szabad demokraták a nyugdíjasok mellé állnak vagy a Bajnai-kormány illegitim döntését támogatják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!