Nincs idő levelek irogatására, gyors megoldásra van szükség

A szakértői kormány felállításáról egyeztetne Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az ellenzéki pártok vezetőivel. A liberális politikus levelére reagálva Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője leszögezte: a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen az ország érdeke az előrehozott választás megtartása, a szakértői kormány csak átmeneti megoldásként fogadható el az új választások lebonyolításáig. Politológusok szerint Gyurcsány Ferenc saját pártját és az SZDSZ-t is nyomás alá helyezte azzal, hogy szeptember 27-re rendkívüli MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezte.

A szakértői kormány felállításáról egyeztetne Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az ellenzéki pártok vezetőivel. A liberális politikus hétfőn küldte el erről szóló levelét az MDF, a Fidesz és a KDNP elnökének. Ebben többek között azt írja: egy szakértői kormány célja nem saját újraválasztása, hanem az ország előtt álló feladatok megoldása volna.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke számára nem presztízskérdés, hogy ki hívja össze a négy ellenzéki pártelnököt - mondta Fodor Gábor levelére reagálva a KDNP szóvivője. Halász Zsuzsa közölte: Semjén Zsolt pártelnök elmegy a találkozóra akkor is, ha azt az MDF, akkor is ha azt az SZDSZ kezdeményezi. Ugyanakkor megjegyezte: nem teljesen értik, hogy Fodor Gábor kezdeményezése hogyan függ össze Dávid Ibolya érvényben lévő meghívásával. Az ugyanis a levélből nem derül ki, hogy ilyen módon akar-e kihátrálni Fodor Gábor a többi elnök által már elfogadott találkozóból, vagy ennek ellenkezője történik. Jó lenne, ha erről Dávid Ibolya és Fodor Gábor beszélnének egymással, ha ez nem sikerül, akkor Semjén Zsolt felajánlja, hogy közvetít a két érintett között.

Halász Zsuzsa leszögezte: a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen az ország érdeke az előre hozott választás megtartása, a szakértői kormány csak átmeneti megoldásként fogadható el az új választások lebonyolításáig.

A KDNP úgy véli, levelek irogatására nincs idő, gyors megoldásra van szükség, hiszen az országban eluralkodott erkölcsi, politikai, gazdasági válságot minél előbb fel kell oldani. Erre csak egy hiteles, a nép által megerősített új kormány képes - mondta a szóvivő.

Gyurcsány az MSZP-t és az SZDSZ-t is nyomás alá helyezte

Politológusok szerint Gyurcsány Ferenc saját pártját és az SZDSZ-t is nyomás alá helyezte azzal, hogy szeptember 27-re rendkívüli MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezte. A Nézőpont Intézet szerint a fórum összehívása Gyurcsány rendkívül nehéz helyzetét mutatja, míg a Political Capital úgy véli: a legtisztább helyzetet az előre hozott választások jelentenék.

Kiszelly Zoltán úgy ítéli meg, hogy Gyurcsány Ferenc visszavette a kezdeményezést: dramatizálni szeretné a helyzetet, nyomás alá akarja helyezni a saját pártját és az SZDSZ-t is. Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb célja az volt, hogy ne az SZDSZ alakítsa a játékszabályokat. Szerinte a miniszterelnök megpróbálja átvenni az irányítást, és azt is szem előtt tartja: ha buknia kell, akkor olyan „hősként” távozzon, akinek később van visszaútja a hatalomba.

A kongresszus összehívása a pártelnök-miniszterelnök rendkívül nehéz helyzetét mutatja, mégis inkább a túlélésre utal, mintsem a bukására – állítja az MNO-nak Mráz Ágoston Sámuel. Véleménye szerint Gyurcsány a kongresszussal időt nyer, a következő két hétben Gyurcsány megoldási javaslatairól szól majd a vita, s nem az ő távozásának szükségszerűségéről. Másrészt a párttagság várható szimpátiája megerősítheti a pártelnök-miniszterelnök pozícióját az MSZP-n belül.

Nem olyan ember, aki hagyja, hogy döntsenek róla, aki elviseli, hogy tárgyalások, alkuk „tárgya” legyen – véli Fricz Tamás Gyurcsány kezdeményezésről. Szerinte Gyurcsány dupla vagy semmit játszik. Fricz Tamás úgy gondolja: Gyurcsány egy utolsó esélyt adott az SZDSZ-nek, a törpepártnak pedig már ezen a héten elő kell állnia azzal, voltaképpen mit is akar. A politológus elmondta: a kongresszus célja lehet az is, ha nincsen megegyezés az MSZP-SZDSZ tandem között, akkor akár maga Gyurcsány is kezdeményezheti a parlament feloszlatását, így egyfajta „hősként” jelenhetne meg a közvélemény előtt, aki a változások élére állva „fényezhetné magát”, politikai tőkét kovácsolva a bukásából a későbbi visszatéréshez.

Értelmetlen találgatni, hogy mi lesz a kongresszus eredménye, mivel egy olyan politikai szituációban vagyunk, melyet szinte kizárólag a rögtönzés, a taktikázás határoz meg és jól láthatóan még a legfőbb szereplők sem tudják a következő lépésüket – jelentette ki az MNO-nak Juhász Attila.

A Political Capital kutatási igazgatója elmondta: Gyurcsány Ferenc még az adótörvényekről szóló parlamenti szavazások megkezdése előtt szeretné megerősíteni saját pártján belüli támogatottságát. Juhász Attila is úgy látja: a legtisztább helyzetet nyilvánvalóan az előre hozott választás jelentené.

 +

Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívásával szánalmas kísérletet tesz hatalma megtartására és ismét megzsarolta pártját. Hozzátette: Gyurcsány most is saját jövőjével és nem az ország sorsával foglalkozik. A frakcióvezető szerint Gyurcsány Ferencnek nem az MSZP kongresszusát kellene megkérdeznie saját politikai sorsáról: ha bátor lenne és komolyan venné az ország jövőjét, akkor a választópolgárokat kérdezné meg erről. Az előrehozott választás a válságból kivezető út - közölte.

Az MSZP-frakció nem kíván a miniszterelnök személyét érintő alkukba bocsátkozni az      SZDSZ-szel a programvita helyett - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a képviselőcsoport mai évadnyitó ülése után.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!