Nincs kiváló teljesítmény összefogás nélkül

Összefogás nélkül nincs kiváló teljesítmény – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a diákolimpikonok és tanáraik kitüntetési ünnepségén, az Országházban. A kormányfő szavai szerint legyen szó egy diák, egy vállalat vagy éppen egy nemzet sikeréről, mindig elmondható: nincs kiváló teljesítmény olyan összefogás nélkül, ahol mindenki pontosan teljesíti saját feladatát.

Ennek az összefogásnak köszönhetők Magyarország sikerei is az elmúlt években, valamint az is, hogy a most kitüntetett fiatalok már egytől egyig sikeres jövő elé néznek, minden esélyük megvan arra, hogy a világ bármely pontján megállják majd a helyüket – mondta Orbán Viktor, megköszönve egyúttal a diákok mögött álló tanárok és szülők összefogását.

„Mi, magyarok azt tartjuk magunkról, hogy okos és tehetséges nép vagyunk. Az időről időre ebben a Házban is felbukkanó ellenpéldák sem törik meg ezt a közmegegyezéses önértékelést. Érdekes módon a bennünket oly gyakran kancsalul látó külföldiek e tekintetben hasonlóképpen vélekednek rólunk” – jelentette ki.

A miniszterelnök a diákoknak azt mondta, nem földtől elrugaszkodott az a gondolat, hogy éppen közöttük ülhet egy új Neumann János, Szent-Györgyi Albert vagy Rubik Ernő.

Beszéde után Orbán Viktor Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárral közösen adta át az elismeréseket a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai és matematikai diákolimpián eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!