Nincs markáns nézetkülönbség a kormányoldalon belül a köznevelési törvénnyel kapcsolatban – jelentette ki győri sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár. Mint mondta: a parlament által elfogadandó köznevelési törvény legalapvetőbb célja, hogy olyan minőségi megújulást kezdjünk az oktatási rendszerben, amely az alaptörvényünkben, annak is különösen a nemzeti hitvallásában foglalt értékrendre építi fel az iskolák világát.
Azzal kapcsolatban, hogy Pokorni Zoltán pénteken egy szaktanácskozáson vitatott pontokról beszélt, Hoffmann Rózsa kifejtette: a Fidesz szakpolitikusának „semmi olyan javaslata nincsen, ami gyökeresen ellentétes lenne a törvényben foglaltakkal”, sőt több olyan javaslatot fogalmazott meg, amely benne van a törvényben. Nem lát tehát olyan akadályt vagy okot, amely veszélyeztetné a törvény útját.
Mint mondta: egyik-másik részletkérdésben, például a pedagógus-életpályamodell béremelkedési ütemében ellentétes a véleményük, de majd a parlamenti többség el fogja dönteni, hogy melyik utat választja. Megjegyezte: egy hónappal ezelőtt javasolta Pokorni Zoltánnak, hogy egy televíziós vitában ütköztessék álláspontjukat, de ő kitért ez elől.
A sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa arról beszélt: a parlament által várhatóan november végén, december elején elfogadandó köznevelési törvény legalapvetőbb célja, hogy olyan minőségi megújulást kezdjünk az oktatási rendszerben, amely az alaptörvényünkben, annak is különösen a nemzeti hitvallásában foglalt értékrendre építi fel az iskolák világát.