Tovább sökkent, 0,4 százalékponttal 11 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon március-májusban, és nőtt a foglalkoztatottak száma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a kedvező trendforduló mögött elsősorban a versenyszféra javuló állapota és a vállalkozások felfutó munkaerő-kereslete áll. Az idei első negyedévben még 11,6, február-áprilisban pedig 11,4 százalék volt az állástalanok aránya.
A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 17 ezer fővel (3,6 százalékkal) 466 ezer főre csökkent március-májusban, míg az előző időszakban (február-áprilisban) még több mint 481 ezer állástalant tartott nyilván a KSH. A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 786 ezer fő volt, 29 ezerrel (0,8 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában. Idén február-áprilishoz képest ugyanakkor gyakorlatilag stagnált az állásban lévők száma.
Az NGM reagálása szerint a 15-74 évesekre vonatkozó adat az elmúlt hat hónap legdinamikusabb növekedését jelenti. A minisztérium hozzáteszi, hogy a foglalkoztatottak számának hónapok óta tartó dinamikus emelkedése egyértelműen jelzi, hogy a gyorsuló – egyelőre elsősorban továbbra is az exportra termelő ágazatok által vezérelt – gazdasági növekedésnek érdemi munkahelyteremtő hatása van, amelyet tovább javíthat a belső kereslet esetében várható trendforduló.