A korábbi rendezvények alapján nyereségessé lehet tenni a 2021-es vizes világbajnokságot – nyilatkozott a Világgazdaságnak Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Több tízezres nézőszámra, 2500 versenyzőre, 1500 tudósítóra számítanak, és ez vendégéjszakákban is meg fog mutatkozni. A televíziós közvetítések során 3,5-4 milliárdan nézhetik meg a versenyeket. Simicskó kiemelte, hogy GDP-t növelő beruházások lesznek.
Budapesten, a Dagály fürdő területén fog megépülni egy új sportkomplexum, a beruházás árát májusban 8-10 milliárd forintra becsülték.
Az uszodakomplexumban vizes vb idején 17-19 ezer ember férne el, a verseny után azonban visszabontanák 45 ezer fős kapacitásúra, hogy gazdaságosan üzemeltethető és fenntartható lehessen. Simicskó István arról is beszélt a lapnak, hogy még finomíthatják a társaságiadó-rendszert.
„Óriási igény érkezett a látvány csapatsportok támogatására a társaságiadó-kedvezmény révén az egyesületek, szövetségek részéről, amit érdemes megfelelő keretek között tartani” – mondta. A jogszabályt azonban még lehet alakítani, hogy megtalálják az egyensúlyt. Azt sem szeretnék ugyanis, ha a sportcélokra felajánlott tao-támogatások jelentősen csökkennének, miután a cégek 75 százalékkal kisebb kedvezményt érhetnek el.