Nyílt levél – válasz Trenka István

Harrach Péter nyílt levélben válaszolt Trenka Istvánnak, a Magyar Szocialista Párt Pest megyei elnökének hozzá intézett nyílt levelére.

Trenka István
MSZP Pest megyei elnök

Tisztelt Elnök Úr!

Engedje meg, hogy hozzám intézett nyílt levelére – a műfajon nem változtatva – válaszoljak. Arra kér, hogy ítéljem el polgármester és a Madách Imre Gimnázium konfliktusa kapcsán a polgármester úr magatartását.

Indoklása megfelel az ellenzéki médiumokban megjelentetett vádnak, miszerint a polgármester berendelte és megfenyegette az iskola vezetőit. Ha ez valóban így történt, könnyű szívvel teljesítem kérését. Bár sem lehetőségem, sem szándékom nincs, hogy ítélőbíró legyek a két fél konfliktusában, az viszont kötelességem, hogy tájékozódjak az eseményen részt vevő, de nem érintett személyektől, mi is történt valójában. Mivel azt a választ kaptam, hogy nem berendelés és fenyegetés, hanem bekéretés és véleménynyilvánítás történt, ezért úgy gondolom, elhamarkodott tett lenne részemről kérésének teljesítése.

Tisztelt Elnök Úr!

Levelében felidézi a Madách Imre Gimnázium tiltakozását a fenntartó kérése kapcsán, mely a nemzeti ünnep hivatalos állami rendezvényén való részvételről szólt. Ön kifejti erről véleményét. Engedje meg, hogy én is ezt tegyem.

A fenntartó kérésével lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni. Ezt ki is lehet fejezni a fenntartó felé. Sajnos a gimnázium vezetői nem ezt tették, hanem a nyilvánosság elé léptek. Ezt a baloldali médiumok és több baloldali pártpolitikai tettként értékelte, ahogy az is volt, és erőteljes támogatásban részesítették. Így vált az iskola vezetőinek magatartása direkt politikai cselekvéssé. Ez nagy hiba volt, de nem az egyedüli.

A nemzeti ünnep hivatalos állami eseményéről való távolmaradás nem indokolható azzal, hogy ez politikai rendezvény. Ez akkor lenne helytálló, ha a meghívó pártrendezvényre invitálna. Sokszínű társadalomban élünk, természetes, hogy a pedagógusoknak is különböző politikai elkötelezettsége van, azonban ezt az iskola nevében képviselni nem lehet.

Amikor március 15-e előtt arra kértem a konfliktusban érintetteket, hogy hagyjanak fel a vitával és őrizzék meg az ünnep méltóságát, azt is jeleztem, hogy van véleményem az eseményekről, amit később szívesen megosztok bárkivel. Elnök úr hozzám intézett levele erre adott alkalmat.

Köszönöm érdeklődését és kifejtett véleményét.

Üdvözlettel:

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!